Sokminden

történik mostanában, de valamiért keveset írtam. Pedig néha-néha eszembe jutott, hogy ezt jó lenne kiposztolni. Lustaság? Bizonyára. Na meg motiválatlanság, rendszerezetlenség, és a "volt más dolgom" nem túlságosan aggasztó érzése.

Megint jöhetne most egy kis hegyibeszéd, hiszen volt túra hegyen-völgyön, meg kellemes élmények garmadával, de a jó dolgokról valahogy kisebb motivációval írok. A jó megtörténik, elraktározzuk, nosztalgiázunk róla, de arról írni, hogy ejj, de jó nekem értelmetlen és fölösleges. Ennél már csak az trébb, ha siránkozunk, miközben minden második hétvégénket a Bahamákon töltjük.

Na lássunk néhány behatást:

Bolond szél
Találkozom mostanában iszonytatóan elvarázsolt emberkékkel, akik az élet egyes területein remekül érvényesülnek, másra meg tökéletesen alkalmatlanok. Ha beszélgetsz velük, látszik az arcukon, hogy képtelenek olyan dologra koncentrálni, ami nem vág egybe agyhullámaik frekvenciájával.

Ezeknél az embereknél sokszor elcsodálkozom, hogy hogy a fenébe élik túl mondjuk a városi közlekedést, vagy az adóbevallás időszakát. Ők azok, akik mindig elígérkeznek, de sosem érkeznek meg. Ők azok akik, jópofák ha éppen összefutsz velük, de építeni nem lehet a kapcsolatra. Ők azok akik művészi módon élnek, és érvényesülnek, de a titkukat nem ismeri senki (vagyis én biztos nem).
Kicsit viszolygok a hozzájuk hasonló típusoktól. Nem azért mert azt gondolom mindent be kell betonozni és kőbe kell vésni, csupán idegesít az a fajta felelőtlenség, amit velük kapcsolatban tapasztalat. Persze többször elgondolkodom azon is, hogy bizonyára nem velük van baj, csak én nem vagyok olyan jelentőségű az életükben, hogy személyem felvillantsa a képzeletbeli villanykörtét agyuk aktív területén.

Ruhatár
Elborzadtam a minap a ruhatáram láttán. Nem, itt most nem egy Szákszésnyújorkos ömlengés következik, csak egy ténymegállapítás. Kezdjük ott, hogy a - nagyrészt felesleges - pólóimból egy árvaház vidáman ellenne egy hétig. Hegyekben állanak a páratlan zoknik, és sikeresen kifogytam az összes ingem. A nadrágjaimból kb egy van, amit szívesen viselek, és cipőből is kukaérett jópár.
A legnagyobb tanulság mégis az, hogy milyen elképesztő jómódban élek. Tömve vannak az szekrényeim ruhákkal, amiket ugyan nem hordok, de mind tökéletesen mutatják, hogy évente azért szép számmal gyarapodik mennyiségük. Ja és arról ne is beszéljünk, mennyi került be a szekrényeimben tökéletesen fölöslegesen.
Azt hiszem, a fogyasztói társadalom rákfenéje nem is az, hogy szeretünk változatosan öltözködni, hanem az, hogy hosszú-hosszú folyamat, amíg eljutunk arra a szintre, amikor már tudjuk, mi az az egy-két darab, amit szakadásig hordunk. Mire ide elérünk simán nyithatunk egy Second Hand üzletet a sok felesleg tévútból. Kicsit szégyellem is magam, de most hogy végre eljutottam a rendszerezésig, készül egy doboz a Máltaiaknak meg egy haza az ősöknek, tesónak, vejnek meg mindenkinek aki szereti. Talán így egészségesebb a körforgás.

Most múlik pontosan...
Remek zene, ami vegyes érzésekkel tölt el (szép, lemondó és mégis kifejező, valamiért jóleső). Ráadásul nem mindegy, hogy Csíkék vagy Tibibácsi danolja. Egyébként meg nem arról akartam írni, amiről ez a dal szól.
A barátságok mulandóságára rímel a dal szövege. Változunk, és sokszor különböző irányokba. Vannak köztünk megőrzők és elhagyók ha kapcsolatokról van szó. Én világ életemben megőrző voltam. Minden mélyebb kapcsolatomat fontosnak, figyelemre méltónak és ápolni valónak tartottam. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem mindenki ilyen, sőt az emberek nagy része inkább elhagyó. Az új építésére koncentrál, és közben leépíti a múltat. Nem feltétlenül akarattal, egyszerűen az új ingerek nagyobb jelentőséggel bírnak már. Emiatt néha sajnálkozom, aztán végig gondolom, hogy kiket hagytam én is magam mögött, és azért ha korrekt vagyok be kell látnom, az elhagyás néha az én stílusom is. A konfliktus talán ott van, hogy máshogy-máshogy értelmezzük egy-egy kapcsolat jelentőségét. Számomra a gyermek- és fiatalkori élményeknek olyan jelentősége van, amire azt gondolom lehet építeni. Valahogy sikeresen kihagyom a pakliból a személyiséget szimbolizáló X változót, és azt hiszem hogy a dolgok (pláne az emberek) nem változnak. Pedig dehogynem. Sőt mi több, még én is változom.
El kell fogadni, hogy néha nincs tovább, és új kapcsolatokat, barátságokat kell kötni - illetve feléjük kell fordulni -, amiben lehetőségünk van újabb szerepet betölteni. Legalább ilyenkor esélyünk van lerázni a múlt megkopott keretét és újradefiniálni az énképünket. Ez is egyfajta fejlődés.

Anyád nyelve

A mai világban a legnehezebb dolog a egyet-értés. Nem arról van szó, hogy közös ideológia vagy vallási alapok alapján lássuk a világot, vagy hogy bárkit meggyőzzünk a magunk igazáról. Egyszerűen csak annak a kommunikációs módnak az elsajátítása, ami lehetővé teszi egymás számára a fejekben lévő képek egyszerű és hatékony átadását.
Überműveltnek hisszük magunkat, és elfelejtjük hogy az egyes területen megszerzett tudás önmagában elég ritkán jelent előnyt az életben. Ha ezt a tudást nem tudjuk megfelelően átadni, eladni, akkor előbb-utóbb a magánakvaló kis mitugrász kliséjét húzzuk magunkra.

Régóta szívfájdalmam a magyar nyelv előre megfontolt szándékkal és folytatólagosan elkövetett megerőszakolása. A multikörnyezet kitermel olyan ambiciózus emberkéket, akik valóban elhiszik, hogy az idegen nyelv állandó beleerőltetése anyanyelvünkbe trendivé és szakmaivá teszi kommunikációjukat. Mivel ez egyre inkább általános jelenség, s mivel a multinacionális cégek élén manapság már nem ritkán nemzetközi vezetőség áll, ezen emberek taktikája célravezető. Az egy másik kérdés, hogy egyrészt elképesztően trehány és jellegtelen stílust népszerűsítenek, másrészt meg éppen emiatt válnak sokszor kommunikációképtelenné kifelé. Halmozottan hátrányos helyzetűeknek még a családi és baráti beszélgetéseket is sikerül megfertőzni a projekt menedzsmentből kölcsönzött kifejezésekkel.

Szerencsére a magyar nyelv önvédelemből eddig ötösre vizsgázott. Más nyelvből átvett teljes kifejezések idegenné teszik a hangzását (ellenpélda: a pikk-pakk anglo-mutánssá változtatott germán) még attól függetlenül is, hogy az elmúlt évszázadok során össze-vissza tákolták már rajtunk átvonuló népek, nemzetek. Jól tartja magát a helyén, és jól esik látni, hogy a saját multikultijukból kipottyanó nyelv-terroristákat milyen módon kinézik egy-egy társaságban.

Nem szívem, nem VELED nevetnek, RAJTAD...!

Büfé-Ruhatár

Ha neki egyetemi végzettsége van, akkor ideje Nutellával megkenni a diplomámat és bő nyállal elfogyasztani.
Lássuk a mélypontokat:
- becenév
- nyelvtan
- hozzáállás
- gyertya állás (ezmiez?)
Tényleg csak az hiányzik, hogy a bemutatkozóban kereszténynek vallja magát (ide a bökőt, hogy az) illetve, hogy tartós kapcsolatot jelöljön meg célként.

Szabadság

Nem elérni nehéz, megvalósítani. Nem az elnyomó népek és a politikai hatalom kérdése, nem is falak és rácsok zárnak be minket. Az ember önmagát láncolja le különböző okok miatt. Lelkünk erejétől függ a szabadság foka. Mennyire tudunk szabadulni saját korlátainktól és lépni egy nagyot az ismeretlenbe.
Legtöbbször a félelem és a belénk plántált gátlások miatt gyökeredzünk le egy pontnál. Azt gondoljuk ez az erkölcs, ezek azok a határok, amik biztonságban tartanak minket. Ezek a mi tradícióink, és jól érezzük magunkat benne. Aztán pár év múlva nem is nagyon tudjuk, miért olyan cefettül nehéz elviselni mindent körülöttünk, miért olyan egysíkú a létezés, s miért nem leljük örömünk a hétköznapi dolgokban.
Nem érdemes bezártan élni, nem szabad elzárkózni és hazudni magunknak a boldogságot. Mindig van feljebb, mindig van előre, csak nem szabad megállni. Az élet a tapasztalásról szól. Azért vagyunk itt, hogy megismerjük önmagunk, megküzdjünk a démonainkkal, s legyőzzük őket. A gyáva ember meghátrál, elfogad, behódol, s nem teljesíti ki életét. Ezzel az univerzumot (vagy Istent?) csalja meg. Aki úgy érzi megérkezett, és nem a halálos ágyán fekszik éppen, az téved. Ennek az útnak nincs végállomása. Szakaszai vannak, ahol néha valóban megpihenhetünk, de leállni nem szabad, nem lehet.

Éljük meg az élet és döntéseink szabadságát! Próbáljunk egyre bátrabbak lenni! Napról-napra meghálálja magát minden bátor döntésünk és elszántságunk fokozódik. Ne zárjuk be önkényesen saját cellánk ajtaját, mert senki nem őrzi azt kívülről, hiába is rémisztgettek szüleink minden hülyeséggel: magánnyal, sorssal, Istennel, szeretethiánnyal, veréssel. Ezek csak virtuálisan létező erők, valójában egy idő után mi magunk képezzük őket, s azt gondoljuk nem lehet átlépni és kiszabadulni szorításukból. Pedig lehet, és kell is. Így van értelme ennek a nagy büdös életnek.

OUTBOX vol1.

Kedves Csapattagok!

Ezt a kedves ajándékot valamelyik SRM Key-Userünk hagyta rajt az egyik pool gépen. Sajnos rácsukta a tetejét, úgyhogy a rágó további használata nem lehetséges komolyabb veszteség nélkül. Ezt mindannyian nagyon sajnáljuk, mint ahogy azt is, hogy nem köszönhetjük meg személyesen a gazdinak.

Kérem, hogy a további kommunikációk során említsük meg a tréning résztvevők felé, hogy a pool laptop nem a lounge asztalkáit helyettesíti és bár megdöbbentően nagy a hasonlóság nem szalvéta és nem is papírzsepkendő, bár a multitasking jelleg egyértelmű analógia.

Üdv Mindekinkek!