Becsszó befejezem, de ezt még...

Csak mert CM és Tilt Shift egyszerre:

Tilt & Shift Critical Mass from fiantok on Vimeo.

Bamba ország

Rájöttem, hogy mi a baj. A villanykörte a mai hazautamon gyulladt ki, miközben megpróbáltam a Budaörsi út járdáján átevickélni a buszmegállókon. Magyarországon elképesztően bambák az emberek. Csak néznek ki a fejükből, félálomban vegetálnak, aztán ha nagy a baj, akkor hirtelen megrándulnak és mivel felébresztették őket, eszeveszett ordibálásba kezdenek. Nincs előérzet, nincs figyelem, nincs körültekintés, meglepődés van.



Durva élmény ez, főleg látva a sok öntudattal vastagon leöntött lovagot meg lovaginát. Indulat az van, belátás, vagy a helyzetek időben való átlátása és kitérő manőver eszközölése az nincs. Hogy arról már ne is beszéljek, milyen szinten van a közöny.

Okolni persze könnyebb, mint felébredni, tükörbe nézni és egy "ja ezt eddig szarul csináltam, jogos!" kíséretében változtatni. Pedig lenne min.

Egyelőre azonban bambulás van. Az oldalról jövő kerékpáros láthatatlan, és különben is lopakodik, szarjunk rá. Az 5 méteres járdát lehetőleg már ketten foglaljuk el tökéletesen hermetikusan. Parkoljunk a biciklisávban, sőt nyissuk rá minél többször a másikra az ajtónkat, hátha egyszer nem tud megállni. Foglalkozzunk a toalettünkkel, ne azzal, hogy elinduljunk a zöld lámpánál. Ne is vegyük észre, hogy más is szeretne közlekedni. Hagyjuk figyelmen kívül a táblákat és egyébként a külvilágot úgy ahogy van.

Tegyünk magasról a környezetre amiben fuldoklunk (más élőlényekkel együtt). Ne foglalkozzunk a politikával mélységeiben, elég csak a hergelésre nyitottnak lenni. Fogysszunk minél több szart akárki, akármit mond is. Ne érdekeljen a korrupció meg az évtizedek őta életképtelen, de lélegeztetőgépen tartott állami szféra (ha már benne dolgozom, biztos csak jó lehet).

Jó is ez a zen állapot, olyan kis kellemes. Kissé önző az igaz, na de elvagyunk már így vagy 1000 éve, eddig is volt valahogy.

Nem Kati, azt mondták menjetek a picsába!

Előbb ezt: http://hvg.hu/itthon/20100425_szili_katalin_mszp?s=hk

Most már aztán tényleg elég volt! Szili „Hook kapitány” Katalin tényleg ennyire hülye vagy, esetleg valaki segít még nagyobb segget csinálni a szádból? A fenti cikk egy nyilatkozatról szól, amit a Szövetség a Jövőért Mozgalom bocsátott ki. Ebben több baromság között olvasható ez is:

“Döntő szerepet játszott ebben, hogy a társadalom meghatározó többsége elutasította a Gyurcsány Ferenc politikájával azonosítható, szociáldemokratának nevezett, de minden ízében neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikát - olvasható az anyagban. A szervezet szerint a súlyos vereségért azok a politikájukat baloldalinak megjelenítő és döntően a baloldali szavazók által kormányzati szerepbe juttatott pártvezetők felelősek, akik a neoliberális zsákutcába juttatták a pártot.”

Na most Katikám tévedsz / tévedtek, ha megpróbáljátok ideológiai alapon értelmezni ezt az eredményt. Az van, hogy továbbra sem látjátok be, mennyire alkalmatlanok vagytok mindenfajta politikai vagy szakmai munkára, talán még kapálásra is nagy jóindulattal.
Megbuktál. Pártoddal, elvtársaiddal és párton belüli riválisaiddal együtt. És az most hót mindegy, hogy te ezt nem veszed észre.

A választók nem a neoliberális gazdaságpolitikát meg az általad zsákutcának titulált ideológiát szavazták le, hanem téged, meg a Ferit, meg a Katit meg a Pistit és az egész enyveskezű, nagypofájú, dölyfös brancsot, akik nagyon gyorsan elkezdtek istent játszani ennek az országnak az élén. Te / Ti vagytok a felelősek azért, hogy elszaladt a ló, és nem volt egy értelmes közösség, aki szembeszálljon a trónon fészkalódó kiskirályokkal.
Egy ideológiát, egy eszmét kárhoztatni legalább akkora baromság, mint foggal-körömmel ragaszkodni egy köztársasági elnöki székhez. Mert igen, erre is emlékszünk tisztelt Házelnök Asszony.

Egy csepp racionalitás annyi sem szorult kedves fejedbe, és hiába akarsz hasonlítani stílusodban egy öregedő Diana-hoz, ugyanúgy egy lúzerpárttal fog mindenki azonosítani, mint ahogy eddig. Mert te sem vagy más. Tollerrel vagy nélküle az mindegy.
Meg kell tanulni bukni, beismerni és felállni. Megpróbálni átugrani, vagy mások fejére lépve átlépdelni a szakadékot nem túl sportszerű, és pontosan ez a mentalitás, amiből az országnak elege van.

Kati, elárulok egy nagy titkot. Képzeld el, hogy Orbánékat ugyanúgy hazazavarja ez a néha igencsak impotens ország, ha nem képesek normálisan viselkedni, mint ahogy nektek lekevert egy marha nagy taslit. Éget mi? Nagyon helyes. Sajnos ti nem tanultok másból. Mondjuk ekkora arcon bizony egy normál pofon is jobban fáj a kelleténél.

Szóval Katikám, a rossz hír az, hogy egy ideig Kuss a neved, ha még akarsz egyáltalán politizálni. Érdemes lenne mondjuk odadörgölőzni a Seress Máriához, hátha kapsz tőle kakaót, meg zsíros kenyeret ezekben a szűkös időkben. Ha csendben maradsz és figyelsz, ő el fogja tudni magyarázni neked, hogyan kellene működnie egy normális politikai rendszernek választott képviselőkkel, meg civilszférával. Meghallgatod, bemagolod, visszamondod aztán megpróbálhatod alkalmazni.
Közben meg tényleg csinálhatnál valami értelmeset, ahelyett hogy nímand barátaiddal egy elvesztett választás másnapján „Fogjuk rá a nyuszira!”-t játszatok.

Egyes, leülhet!

Még egy kis CM

A HVG nagyítás rovatában bukkant rá egy barát :)

Lopott cucc 1.

"Az életet nem meghosszabbítani, hanem kiszélesíteni kell."

Ma:

Szervezkedés:


2 óra álldogálás, egy kis napszúrás 5 tévútra tévedt troli és több mint hermincezer (!!!) ember. Iszonyatosan nagyok voltunk ma. Micsoda érzés a bringások városában élni, ha csak egy napra is. Fellélegzett a város, a terek kitisztultak, lehetett babakocsit tolni a körúton és a Hősök terén sem a por és a szmog volt amivel először találkozott a turista. Még este 8-kor is köszöntek egymásnak a bringások, és szóltak a csengők.

Köszönet mindenkinek:
- a türelmes autósoknak és motorosoknak (még neked is büdös pöffeszkedő, aki zokonvette, hogy megkérem állítsa már le a motort, ha 50 centire parkol le tőlem)
- a BKV dolgozóinak, akik ugyan megzavarodtak, de képesek voltak gyorsan korrigálni a töketlenséget, amit vezetőik képviselnek
- a rendőröknek, akik türelmesek, együttműködőek és hatékonyak voltak, bár a legtöbb feladatot átvállaltuk tőlük
- a szervezőknek, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ne legyen gubanc
- a gyalogosoknak, akik érdeklődve nézték a vonulókat, s talán ősszel néhányukat már a tömegben üdvözölhetjük
- a turistákat, akik rendületlenül érdeklődtek és fotóztak, integettek (még ha nektek nem is újdonság egy ilyen menet, jól esik a bíztatás)
- a külföldi résztvevőket, akik szép számmal képviseltették magukat a tömegben és értetlenkedtek az utasításaink miatt
- minden résztvevőnek, akik megtisztelték a Critical Mass-t, és évről évre egyre nagyobb számban bizonyítják, hogy igenis a kerékpár alternatíva a nagyvárosi közlekedésben.

ÉS

- az összes elvetemült futárnak, akik nap mint nap vásárra viszik a bőrüket
- a benzinzabálók tulajdonosaival harcba szálló elvetemülteknek
- a villamosűzőknek (Rakd neki!)
- az autók és a sávok között helyet követelő kalandoroknak
- a piroson átevickélő pofátlanoknak (miért nagyobb bűn, mint terepjáróval közlekedni aszfalton?)
- a gyámoltalan harcosoknak, akik nem adják fel, bár nap mint nap félve ülnek a nyeregbe
- a montisoknak, a BMX-eseknek, a trekkingeseknek, a versenyeseknek, a city-seknek és mindenkinek, akik szerint két keréken szebb az élet

...mert valóban szebb, egészségesebb, boldogabb!

KÖSZÖNÖM!

Tilt Shift

Nagyon izgalmas fotó és képmanipulációs technika. Először én is kérdőn álltam előtte ilyen képeket látva:

Olyan mint egy miniatűr városmakett. Pedig ez egy kép Big-ről, meg a Westminster környéke. Az érzéki csalódást a Tilt Shift okozza. Perspektívikus torzítás, amit egy speciális lencsével, vagy utólag szoftveres úton lehet létrehozni.

Egy Keith Loutit nevű ürge pedig egy fokkal még továbbment. Ő ugyanis filmeket készít ezzel a technikával. Az egész nagyon stop-motion-nak hat, és tökéletesen megváltoztatja a film hangulatát.

Van, aki még emlékszik gyermekkorunk 3D-s képnézegetőjére, amit kézzel kellett tekerni és fény felé fordítani? Nekem kapásból az ugrott be ezekről a képekről, filmekről.

Bathtub IV from Keith Loutit on Vimeo.

A kerékpár jobb, mint a(z)...

autó, mert...
- bárhol közlekedhetsz vele, nincs olyan, hogy kerékpár dugó
- mindig létezik alternatív útvonal
- nem cipelsz állandóan 1-2 tonnányi túlsúlyt
- nem nő a segged, sőt...
- pénztárca kímélő
- nincs parkolási díj
- könnyen el és lezárható, magaddal cipelhető
- közösséget teremt
- tekerés közben érzed, hogy élsz, autóban max vegetálsz
- a sebességed miatt joggal lehetsz büszke, mert a te izmaid hozzák létre és nem egy termetes gázfröccs
- mert tényleg részt veszel a közlekedésben, és nem zárkózol el tőle egy konzervdobozzal
- annyi energiát használsz, amennyi kell
- elképesztő szabadságérzetet ad
- valamit hagysz az utókornak is a környezetből (nem csak a szmogriadó hangját)
- könnyen megtanulhatod szerelni
- nem kell utána adózni
- nem kell elviselni a durcás benzinkutasokat
- hiába vagyunk egyre többen, ez nem hagy nyomot a városon (bezzeg az autók)
- mert nyugaton már tudják, hogy ez a túlélés záloga
- mert jó érezni a megvető pillantásokat, amikor elhúzol a sok barom mellett, akinek a seggéhez nőtt a bádogkaszni
- mert ettől még szerethetem az autózást és utazhatok vele, ha valóban muszáj
- tényleg növeli a cerkád méretét (na jó azt azért nem ;)

metró, mert...
- hallgathatsz folyamatosan rádiót
- nincs akkora zaj
- nincs tömeg
- nem kell rá várni

villamos, mert...
- nem torlódik fel, ha valami barom keresztbe áll előtte
- mert nem kell sem atom, sem szénenergia a működéséhez (reméljük egyszer a szél meg a nap átveszi a hatalmat)
- kiszámítható

mert jó és mert idekívánkozik:

Még egy kis zene

Igaz tök más stílusban, mint az előző. (Zárójelben: a Facebookon eléggé le lettem sajnálva a Lady Gaga fanság miatt. Ebből is látszik, megosztó a csaj. Naná, hogy éppen ezért annyira jó.)

Naszóval. Bornai. Alvin mellé csak-csak becsúszik néha egy dal tőle. Tipikusan az a zeneszerző, aki sokkalta zseniálisabb és sikertelenebb önállóan, mint egykori zenekarával.
A 90-es évektől követem munkásságát, és egy ideje olvasom a blogját is. Érdekes ürge, azzal a fajta tartással, szarkazmussal és filantrópiával, amit különlegesnek és éppen ezért szerethetőnek tartok.

Amire ma kaptam fel a fejem: Adva van két dal. A egyiket még gyermekkoromban hallgattam Koncz 88-as albumán a Fordul a a világon. Nagyon szerettem már akkor - kb. 10 évesen - ezeket a dallamokat. Nagyon más volt, mint minden akkoriban. Persze fogalmam sem volt zeneszerzésről, szövegekről meg efféle felesleges cullangokról. Ez a szám akkor a hosszú széphajú és széparcú nénié volt, aki néha eljött a városba, és a sulim tornatermében danolászott. Ha gondolkodtam volna akkor max addig jutok el, hogy biztos Bródy költötte neki ezt is. Tetszett, megjegyeztem a szövegét, itt-ott még értettem is miről szól.

Aztán egy jó 10 évvel később jött az Átvitt étterem, majd a Mágus és sorban Bornai szerzeményei. Kicsit már érettebben hatott rám a dolog, és ekkor már voltam olyan kis fészkalódó, hogy nem elégedtem meg a jó zenével, érdekelt a szöveg, illetve a szerző is. Utánaolvasgattam a mikrofonfejű, dobozhangú úriembernek, s csakhamar jött a felismerés, hogy az általam szeretett Koncz albumban vastagon benne van a keze. A dallamokat nagyrészt Dráni írta, a szövegek pedig valóban Bródy-hoz köthetők.

Eljutottunk a jelenbe. Épp hazafelé baktattam, s bornais kedvemben a Különösen fontos dalok gyűjteménye című egyveleg került elém, illetve mászott bele a fülembe. Az első dal a Megyünk vagy maradunk címet viseli. Pár taktus elég volt, tudtam, hogy ismerem és azt is, hogy honnan. Igaz, a szövegelő-székből ki lett rúgva a Szövegíró táltos! (by L'art pour l'art - Éljen Bródy János!) s ezáltal a tartalom gyökerest más lett, de ez bizony A város közepén, az egykori Koncz album legjobb dala.

Nagyszerű szerzemény mindkét szöveggel. Hatásos és jól megtervezett felépítéssel. Hozzám talán Bornai saját szövege közelebb áll. Az utolsó két sor pedig a tökéletességgel vetekszik.

Letölt, hallgat, véleményez:

Koncz Zsuzsa - 06 A Varos Kozepen.mp3

01 - Bornai Tibor - Megyünk vagy maradunk.mp3

Alvin és a ... én

Egy Youtube videó, egy adag kíváncsiság, egy szövegközpontú agytekervény, egy nap, egy letöltőprogram és íme Alvin és a mókusok rajongó lettem. Punk lennék? Eddig nem tűnt fel, persze ettől még lehet. Bár ők is furcsán néznek erre a kategóriára:

Alvinra nem illik
A punk szabály.
Nem úgy néz ki
mint egy papagáj
Pedig tarajom is volt
Sőt jól állt nekem
De ma már nem hordom
Túl David Beckham.

De túl stíluson, koron meg egy valag felesleges konvención, azt kell hogy mondjam, az egyik legjobb zenei bandára bukkantam rá. A zenéjük és a dallamviláguk nem mindig áll közel a szívemhez (azért nagyon sokszor PERSZEHOGY!), de a szövegeik mindent feledtetnek. Elképesztően kreatív és számomra egészséges agyról árulkodnak az ilyen és ehhez hasonló sorok:

Hogy lett itt ennyi jófej hirtelen,
Máig nem értem.
Mintha futószalag szarná őket,
És én még attól féltem:

Hogy ahogy múlnak az évek semmivé lesz
Minden eszme,
De rögtön újra éled a birkák közé,
Kóbor kutyát eresztve!

Te csak fogd be! Te csak hallgass!
Persze megvédenél mindenkit!
Nem mondd már nekem, hogy manapság már
Senki sem súg be senkit!

Megvan a módszer mindenre, hidd el!
Csak haladni kell a korral,
Ebben a kurva nagy liberált világban is
Tudni kell, ki mit forral!
(Csapás a világra)

VAGY:

Karriert csinálsz hamar, a legjobb formádat hozod
És a feleséged is lerázod azzal, hogy: Bocs, de most dolgozom.
Este az ágyban, pizsamában becsukod a szemed, s beindul az agyad
Mi lesz ha így megy pár év múlva pörög a film, de nem látod magad.
Hiába régen élõlény vagy, de nem sokat éltél
Csak vered a melled és büszke vagy arra, amit eddig elértél.
De az évek során elkopsz lassan, nagy szenzáció
Azt hiszem úgy mondják ezt szaknyelven, hogy amortizáció.
(Jó ember)

És akkor lássuk őket performanszuálisan is:



2006-os nóta, de mintha egy helyben állnánk:



Május 23 Zöld Pardon, asszem nem veszek lakkcipőt ;)




Holnaptól ők szólnak egy jó ideig tekerés közben (is)!

(és persze immár sokadszor...) Köszi Pítör!

"Péter, eszed legyen!"

Előbb olvasd ezt:
http://koczianpeter.blog.hu/2010/04/14/szerbusz_viktor

Kóczián tevékenységével kapcsolatban folyamatosan ingadozom. Az elején nem szerettem, HírTV-s izgágaságát. Aztán amikor kegyvesztett lett, elkezdett érdekesebben megnyilvánulni. Néha már érdeklődve figyeltem rá. Ám valahogy mindig sikerült kívül kerülnie a látókörömből. Most sem fedeztem volna fel, ha nem kerül ki a fenti poszt az Index címlapjára, és nem indítja el bennem a vezérhangyát. Nem is konkrétan vele vagy Viktorral kapcsolatban, hanem a tekintélyelvű társadalmi normák vonatkozásában.

Első körben azt szeretném leszögezni, hogy hányingerem van az ilyen elemzésektől. Már maga a stílus és a szóhasználat is túlbonyolított, okoskodó, de a tartalom egyenesen baromság. Valahol középúton van Nostradamus jóslatainak elemzése és a multinacionális bullshitelés között.
Akármennyire fontos is, számomra nincs különösebben hírértéke, hogy két max 10 év korkülönbséggel bíró férfiú letegezte egymást. Komálom a forma és tartalom egységét - valószínűleg mert sosem voltam jó színész a köznapi életben (színpadon még nem próbáltam) - éppen ezért, ha valóban igaz, hogy a leendő miniszterelnök aszerint váltogatja kabátját, hogy épp kivel és milyen közegben beszél, az számomra nem a zsenialitás, sokkal inkább a lelki szegénység, az eredetiség teljes hiányának bizonyítéka.
Tévedés ne essék, teljes mértékig tisztában vagyok vele, hogy hazánkban (sőt a világ legtöbb országában) mennyire fontos ez a fajta személyes- és tömegmanipuláció. Ettől függetlenül, az ehhez hasonló elemzések kapcsán, csak kitör belőlem a kérdés: "Ezek ennyire ráérnek?" Valóban fontosabb a stílus farigcsálása, mint a szándék és akarat tettekkel való igazolása.
Felötlik bennem Churchill és számos nagy politikus képe. Mindegyiknek egyértelműen meghatározott személyisége volt ami vagy illeszkedett a kor elvárásaiba, vagy nem. De Sir Winstonról még sosem olvastam olyat, hogy egyszer nyájas, egyszer meg karakán és harcias volt. Sokkal inkább volt rá jellemző, hogy akkor beszélt, ha kellett, viszont akkor szenvedélyesen, erőteljesen, ellentmondást nem tűrően. Ki is verte a nácikat szeretett szigetországából. S igaz, hogy a veszély elmúltával saját pártja parkolópályára tette, de történelmi szerepe elsikkadt volna, ha nem áll mindenkor egyenes gerinccel (és ebbe még egy politikai oldalváltás is belefér!) hívei, ellenfelei és nemzete elé.

Nem tagadom, más ma már a világ, és minden a manipulációról, a játékról szól. De a tekintély számomra nem egy olyan tulajdonság, amivel születik az ember. Már többeknek kifejtettem, hogy nem értek egyet a született előjogokkal. Nem azért szeretem a szüleim, mert ebbe a családba pottyantam, hanem azért mert szeretettel és komoly erőfeszítésekkel megadták számomra a normális gyermekkor lehetőségét, és olyan értékrendet kaptam tőlük, amivel képes vagyok érvényesülni. Szeretem őket azért amilyenek, ahogy viselkednek, nem azért mert belémverték a tiszteletet.
És így érzek mindenkivel kapcsolatban. Számomra egy pápa, egy miniszterelnök, egy rektor, egy tábornok mindaddig kérdéses értéket képvisel, amíg nem bizonyítja valamivel rátermettségét, egészséges világnézetét, őszinte szándékait. Nyilvánvaló, hogy mindez szubjektív, de azt hiszem a harmadik X-en túl már képes vagyok értékelni az velem ellentétes, de logikusan felépített gondolatokat, a határozottan javító szándékú tetteket. Ez számít. Nem a hatalom, a manipuláció, pláne nem ezek tömjénes elemzése.
Viktor, bizonyíts!
Péter, eszed legyen!

Szeressük a kreatív őrülteket

Szeretnék Scott Stulberg keze lenni

Vannak hasonló témáink, vágyaink és ha ő válogatta a honlapjának zenéit, akkor azon sem vesznénk össze.
Teljes hangerő, teljes képernyő és indulás...

Akkor most mi van?

Valójában semmi. Választottunk. Kiszámíthatóan, tervezhetően, túlélehtően.
Én is szavaztam. Kapott egy nagy pöcsöt tőlem az egész politikai rendszer, és mellé egy kis smiley-t, nehogy sértődés legyen a dologból. Egyelőre kivontam magam a döntéshozatalból. Nem feltétlen azért, mert nincs véleményem, sokkal inkább azért, mert jelenleg számomra nem tiszta ki kivel van, kiben mekkora a potenciál, ki a papírbohóc és ki az igazi Stephen King féle AZ. Politikai alulmotiváltságomtól függetlenül azért futja néhány megállapításra, gondolatra:

- Drukkolok a nyerteseknek. A Fidesznek valóban történelmi esélye van, hogy rendbetegyen 20 éve érintetlen és még az átkosban elkúrt dolgokat. Nem bízok Viktorban, de magamat is meglepve arra jöttem rá, hogy jelenleg a Fidesz a kisebbik rossz. Azt hiszem, jópár fokkal lehangoltabb lennék, ha Mesterházy próbált volna örömittas lózungokat kiböfögni magából tegnap és nem Orbán. A szó, ami jelenleg leginkább leírja a politikai hangulatomat a kíváncsiság.

- Nem félek a Jobbiktól. Előretörésüknek két lehetséges pozitív kimenetét látom: Egyrészt az általuk felvetett problémák egy jó része valós, és ha a megoldásaik nem is működnének vagy vállalhatatlanok, az hogy várhatóan felszínen tartanak témákat, a kormányzatot arra fogja ösztönözni, hogy abbahagyja a szőnyeg alá söprés elképesztően népszerű gyakorlatát. Másrészt pedig nagyon jól megfigyelhető a magyar történelemben és gondolkodásban, hogy akkor igazán összetartó ez a kis, porbafingó ország, ha van valamilyen veszély a nyakunkban. Elnézve a Jobbik táborát, elég meredek dolgokat tudok kinézni belőlük. Ha elkezdenek mozgolódni, néhanapján törni-zúzni, nyílt színen anyázni, legalább lesz ami összerántsa a társadalmat.

- Az MDF, az SZDSZ és az MSZP buktája nagyon kellett már. Amit ezek a potentátok kormányzás jogcímen az elmúlt időszakban műveltek, az nem maradhtatott pofon nélkül. Ideje volt már leszámolni a (döntéshozatali, kormányzati, kommunikációs, gazdasági) dilettantizmus egy bizonyos szintjével. Nincs kétségem afelől, hogy már a közeljövőben lesznek hasonlóan amatőr villongások, de talán ez a hátas (amit a Fidesz egyszer már megélt), szolgál némi példával és csökkenti az arcok méretét (vagy legalább ken rájuk egy kis púdert - Viktoron látszott tegnap valami hasonló...)

- Az OVB tegnapi szerepléséhez nincs mit hozzáfűzni. Az állami szféra rothadtságának ez már egy szinte elvárható megnyílvánulása. A mindenfajta testületi és bizottsági munkából tökéletesen kilúgozott "józan paraszti ész" ilyen baromságokhoz vezet úton útfélen. Legtöbbször csak egyének szitkozódnak emiatt (adózás, egészségügy, közlekedés stb.), most ez egy picit több emberen csattant az ostor. Totális lebőgés! Riszpekt a kitartóknak!

Az vagyok, akinek látsz engem (?)

Értekezzünk kicsit a szerepekről! Életünk során megannyi dolog egyengeti az utunk, s ezek mindegyike kihatással van arra, hogy egy közösségben, családban, munkacsoportban vagy kapcsolatban milyen szerepet veszünk fel, milyen szerep jut nekünk osztályrészül.
Ezt a status quo-t azt hiszem sokszor alábecsüljük, létezését nem tartjuk szem előtt. Azt gondoljuk, hogy igen, mi most azzal az emberrel beszélünk, akit már olyan régóta ismerünk, akinek szimpatikus vagy ellenszenves a személyisége, aki a megszokott stílusát hozza.
Viszont egyre többször szembesülök azzal, hogy az egyszer kialakult szerep, micsoda elképesztő gátat jelent az emberi kapcsolatok fejlődésében.
Személyiségünk illetve attitűdünk nem állandó (az előző jobban az utóbbi egyáltalán nem). Életünk eseményei folyamatosan változtatnak. Az új ingerek, új reakciókat, új idegkapcsolatokat hoznak létre. (Szeretném hinni, hogy ezt nevezzük érésnek / bölcsülésnek, de azért vannak ellenpéldák is, és képesek vagyunk rövid távon elhülyülni is.)
Egy új szerep azonban csak akkor tud igazán kialakulni, ha mi magunk képesek vagyunk kőműves módjára az alapoktól felfalazni, megformálni. Erre leginkább új társaságokban van lehetőség, mert a régi kapcsolatok sokszor egyszerűen képtelenek feldolgozni a változást, és inkább zavarként élik meg az új személyiségjegyeket.
Ez pont olyan, mint amikor valamilyen véletlen folytán baracklevet akarunk inni, de narancslé kerül a poharunkba. Jól tudjuk, milyen a baracklé, várjuk az édes, harmonikus ízt, a kellemes aromát, de a beérkező ingerek valami savanyú, szájösszerántó izéről szólnak. Megzavarodunk. Első gondolatunk a romlott baracklé. Már-már a hányinger kerülget minket, kiköpnénk, de azért ilyet mégsem csinál kultúrember. Aztán persze gyorsan rájövünk, hogy ezt az ízt legalább annyira szeretjük, mint az elvártat, csak éppen rosszkor volt rossz helyen, és nem erre számítottunk.
A fenti példa ott sántít kicsit, hogy mindannyian tudjuk, milyen is a narancslé, s ezért gyorsan tudunk kapcsolni, ha a figyelmetlen pincér rosszul szolgál ki. Egy ismerős attitűdjének, személyiségének megváltozásakor azonban nem igazán szoktunk azon tanakodni, hogy vajon kivé formálódott emberünk. Fogjuk az eddig megismert szerepét és rápakoljuk az új viselkedésjegyeket, s a végén még nyakon is öntjük egy jó adag saját véleménnyel, kritikával.
Ennek hosszú távon általában az lesz a következménye, hogy a változó fél olyan közeget keres magának, ahol képes új szerepét kiterjeszteni, s ezzel párhuzamosan szépen-lassan leépíti az előző szerepét determináló, változását feldolgozni képtelen kapcsolatait.
Rengeteg barátság és párkapcsolat bukik meg ezen, amiket egy kicsivel nagyobb nyitottsággal, elfogadással, érdeklődéssel és megértéssel meg lehetne menteni. Na meg beszélgetni sem árt néha komolyabb, személyes dolgokról.

Ez ilyen linkelős nap

ami jó, az jó

Nem nekem szól, nem hiszem, hogy váltok, de...lásd a címet

Új DJuice kampányfilm nagy lendülettel, profi kivitelezéssel:

http://www.youtube.com/user/djuice2012

Kb.

Nem 100%-osan értek vele egyet, de összességében remekül összefoglalja azt, amit erről az egész cirkuszról gondolok. Teljesen racionális elemzés.
Ettől függetlenül nem érzem magam ultraliberálisnak.

http://index.hu/velemeny/2010/04/07/nincs_kire_szavazni/

Emmeg vicces:

Álságosságossággossággosság

De gyűlölöm ezt a szót. Emlékeim szerint még a 90-es évek közepén találkoztam vele először, és bár értettem a jelentését, valahogy mindig taszított. Szintúgy, mint a viselkedésmód, amire használjuk. Arra amikor valaki valamit rettenetesen bizonygat, de a háttérben ezzel gyökeresen eltérő tevékenységet folytat. Pap aki a tiszta életről prédikál, de figifigizik a ministránsokkal. A politikus, aki üvegzseb programot hirdet, de nyílt titok, hogy minden pályázatból vissza kell csorgatni neki (nem, nem csak Hagyó ilyen, kb. mindegyik).
De ne csak ilyen közhelyeket soroljunk. Nekem ebbe a nem kedvelt csoportba tartozik az is, amikor egy cég fennen hirdeti környezettudatosságát, de ha valaki bringával jár munkába, akkor nincs lehetőség fedett, zárt térben tárolni azt. Van teremgarázs, meg hátsó parkoló, de a bringák számára a legtávolabbi nyitott parkoló lett kiszemelve.
Ideje egy kicsit lázongani! Na meg jönni Critical Mass-ra...

Nagy nulla

A hangulat, amit túl kell élni, ami nem épít semmit. Csak van, elnyom, észre veszed de még kiszállni belőle sincs kedved. Honnan jön? Miért talál meg? Ki tudja? A lényeg, hogy egyszer csak továbbáll.
Biztos vannak olyanok, akik nem ismerik, és - saját középutaimat ismerve - akadnak olyanok is, akik életüket ebben vegetálják végig. Szokásosan mindkét szélsőséget szánni tudom. A ventilátor propellerek az örök teljesítménykényszerben már képtelen értékelni saját magukat, és erőt meríteni a lendületből. A tespedő-császárok pedig elszürkülnek a lustaságban, a véget nem érő félálom zárkájában.
Jó megélni a szél feltámadását, elrugaszkodni a medence aljáról és ismét tempózni kezdeni. De ugyanígy remek érzés megnyugtatni magunkat azzal, hogy "igen, most ennek a lassulásnak, ennek a lebegésnek van itt az ideje", mondjuk egy szombat esti ebéd után.
Testünk és szellemünk nem egyetlen, összeforrasztott egység. Hatással vannak egymásra. Néha lereagálják egymás rezdüléseit is (pl.: sírás), néha viszont eltávolodnak egymástól, s ilyenkor türelmesnek kell lennünk, hogy újra megszülessen az összhang.

Megszeppent arc

Nem szeretem a megszeppent arcot. Azt a helyzetet, amikor valaki rájön, mekkora ordenáré ökörséget csinált vagy felismeri, hogy becsapták. Főleg azért nem szeretem, mert nagyképűség, vérgőzös ömlengés, buta nyakasság előzi meg. A gazdája általában kicsit felülpozícionálja magát, szeret kicsit a Megváltó szerepében tetszelegni és nincs Isten, hogy erről bárki is lebeszélje. Aztán jön a kopp, a megszeppent arc és a szerepvédés.
A megszeppent arc nagyon ritkán társul beismeréssel, belátással. Inkább követi újabb offenzíva, bizonygatás, legjobb esetben csend és csak remélni lehet hogy hosszabb távú hatást is kivált a bukás élménye.

Ez most a közelgő választások kapcsán jutott eszembe. Elég sok megszeppent arcot fogunk látni nemsokára a TV képernyőkön és az újságokban. Ugyanígy rengeteg önjelölt Messiás fog felbukkanni hipp-hopp a semmiből igét hirdetve országnak, világnak. Aztán pár hónap, esetleg év múlva még több megszeppent arccal találkozunk majd olyan társaságokban, ahol akárcsak érintőlegesen is szóba kerül a politika. A ma ígéretei újra és újra a tegnap hazugságaivá válnak.

Nem vagyok mindig zseniális

Valójában nem is ez a baj, hiszen sem sportban, sem munkában nem lehetünk folyamatosan toppon. Ami jobban zavar, hogy csak pár nap elteltével jön a felismerés, hogy ez bizony hiba volt, nem így kellett volna, vagy valami más úton előbb jutottam volna el a célomig (illetve lehet sikerült volna a csúcsra jutni).
Idegesítő dolog, hogy a tüköreffektus egyik szélsősége sem működőképes. Ha nagyon közel vagyok egy-egy témához (barátok, hobbi, művészetek, punci stb.), akkor nagy eséllyel rövid távon nem működik a racionalitás, viszont marha jól tudom magam érezni, ha összejönnek a dolgok.
Helikopter üzemmódban, mindig tisztán látom a körülményeket, az erővonalakat és a lehetőségeket, de kurvára hidegen hagy a siker, pénz, csillogás.

A bajt még tetézi, hogy abból a fajtából származom, akinek babszem van a seggében, és nagyon nehezen bírom a várakozást. Ha ehhez még hozzátesszük a lelkesedést, amit az érzelmi érintettség okoz, kapitális baklövéseket és késői felismeréseket kapunk eredőként.

Most már csak az a kérdés, hogy ez vajon mindig így lesz, vagy egyszercsak megérik bennem a bölcs Zen mester és képes leszek akkor is hideg fejjel gondolkodni, ha éppen valaki pisztolyt tart a fejemhez (vagy inkább valamelyik szeretteméhez)? Vagy ideje elfogadnom, hogy Taz néha előtör belőlem, és akkor bepörgök szétzavarva az erdő vadjait, kárt téve a környezetemben meg magamban is?

Mikor is szakítunk?

Már előtte eldöntjük, kész, vége, ennyi elég. Néha még visszatáncolunk gondolatban. Megindokoljuk a másik hibáját. Ráfogjuk a szerencsétlen körülményekre, a kommunikáció esetlenségére, az időjárásra.
Aztán ott vagyunk a helyszínen, és kimondjuk a végső szót. Elválunk, kicsi zuhanás, aztán racionális énünk lép előtérbe. Végigfuttatjuk újra fejben az döntés előtti tépelődések algoritmusát, hogy újra és újra megbizonyosodjunk döntésünk helyességéről, s nem utolsó sorban, hogy bíztassuk magunkat.
Telnek a napok, hetek. A magány néha-néha felszínre dob olyan emlékeket, amik bele-belemarnak a húsunkba, és lehúznak pár órára, napra. Végül mégis felülkerekedünk rajtuk. Ekkor még mindig ott van bennünk a másik, folyik a mérlegelés, fontolgatás, de motiválva már nem vagyunk arra, hogy felemeljük a telefont a hangjáért. Feladjuk magunkban is a küzdelmet, és elkezdünk átfordulni, új élményeket, új ingereket keresni.
Picit még megérint, amikor átállítjuk a "relationship status"-t Facebookon, de ekkor már inkább magunkat sajnáljuk, s nem a magunk mögött hagyott emlékeket. Új színpadra lépünk, és beépítjük játékunkba a tanultakat. Okosabban, tapasztaltabban vágunk neki az új kihívásoknak.
Aztán már csak egy mosollyal illetjük azt a kávézót vagy mozit, ahol először találkoztunk.

Gaga

azaz Stefani Joanne Angelina Germanotta

Eddig sem mozgatott érdemben mások véleménye, és ezúttal sem lesz másként. Szóval lehet anyázni serényen!
Nekem akkor is muszáj egy kis időt szentelnem ennek a jelenségnek, ami egyre inkább felforgatja a zenei világot. Ez a nő elképesztő, vérforraló, provokatív és félelmetesen okos.
Láttam a klipjeinek nagy részét, hallgattam zenéjét, és abszolút lenyűgőz, amit a világ elé rak. Ennyi energiát és ötletet nagyon régen nem láttam senkitől. Bátorságával maga mögé utasítja az amerikai popzenészek döntő többségét, méghozzá olyan módon, hogy azok egyszerűen elszürkülnek mellette.
Dizájnere megvalósítja, amire mások csak gondolni mernek, és földbe döngöli a prüdériát. Amit és ahogy csinál olyan szinten egyedi, hogy egészen a 70-es 80-as évekig kellene visszanyúlni, valahova Warhol idejébe, hogy valami hasonlót kerítsünk, amihez mérni lehet ezt az örökmozgó zenei ikont.
Giccses? Túlbúrjánzó? Az, sőt ennek a legszélsőségesebb formája, ami ettől művészi lesz a szó legnemesebb értelmében. Ha csak egy ilyen klipje lenne, azt mondanám, hogy hülye picsa, mit produkálja itt magát. De az összes megjelenése során ugyanolyan színvonalon hozza ezt az elképesztő látvány- és zenei orgiát.

S hogy miért okos? Mert zseniálisan ráébredt arra, hogyan lehet eladni tehetségét, amiből ugyancsak bőségesen kapott:
http://www.youtube.com/watch?v=laIr_d0hFB8
(valaki csinálja utána...)

Figyelem!

Egész jól lehet érezni egy kapcsolatban a viszonyokat, ha mérlegre helyezzük az egymásnak szentelt figyelem mértékét. Egy önvizsgálat erejéig mindenképpen érdemes felrakni egy mérlegre mindazt, amit mi adunk, s azt amit ezért cserébe kapunk, elvárunk. A kettő közötti különbség érezhető, főleg ha mi tolunk bele többet a dologba. Az elején ez még természetes, de egy idő után ki kell egyenlítődnie a kapcsolatra fordított energiának. És itt nem a pénzről van szó, sokkal inkább az apró gesztusokról, késésről, progarmok szervezéséről, tervezgetésről, hogy a közösen eltöltött idő minél inkább minőségi legyen.
Lehet hazudni, hogy legalább olyan fontosak vagyunk, csak ő máshogy fejezi ki. Lehet áltatni magunk, hogy nem sokára jön a változás, csakhogy a egy idő után bizony beállnak és megkövesednek ezek a viszonyok. Nem érdemes sanyargató üzzemmódba kapcsolni, meg próbálni éreztetni, pláne nem bosszulni. Sokkal tisztább megbeszélni az aránytalanságokat, kérni több figyelmet. Ha valóban fontosak vagyunk a másik számára, és van legalább minimális közös rezgésszám, akkor ennyi katalizálással elég látványos javulást lehet elérni, s talán a másik is tanul valamit az együtt élés szabályairól.
Ha meg nem ez a helyzet, jobb gyorsan túl lenni a dolgon, mint még mélyebbre süllyedni az érzelmi káoszban.

Miért is vagyunk szarul?

A válasz pofonegyszerű: a megfelelő vagy elvárt ingerek hiánya.
Nem az a bajunk, hogy egyedül vagyunk sokkal inkább zavar tudat alatt, hogy agyunknak van ideje foglalkozni ezzel a ténnyel. A környezetből érkező, számunkra fontos minőségi ingerek meghatározzák az agy mindennapi tevékenységét.
Ha folyamatosan le van kötve a szürkeállomány, és a beérkező információk jól vannak összekanalazva, akkor a helyzetünktől függetlenül elégedettség érzés fog el bennünket. Ha ingerszegény a környezet, automatikusan a negatív érzések törnek fel nagyobb hatásfokkal.
Pontosan emiatt veszélyes a manapság érzékelhető elidegenedés az emberek között, ami ráadásul egy öngerjesztő folyamat: Szarul érezzük magunkat, mert nem úgy alakul az életünk, ahogy szeretnénk (munka, szerelem, család, politika stb.). Emiatt nincs kedvünk kimozdulni sem otthonról. Sőt a szenvedésünk úgy leköt minket, hogy még a normális emberi kommunikációt is hanyagoljuk. Nem válaszolunk barátaink megkeresésére, inkább a munkába menekülünk, megszokjuk hogy ez a normális tudatállapotunk. Ettől aztán még inkább ingerszegény lesz a környezetünk, hiszen egyre többen adják fel az ingerforrás szerepet s próbálnak befelé fordulva megtalálni a boldogságukat.
A probléma csupán azzal van, hogy az ember társas lény. Többek között ez segített lejönni a fáról és olyan ragadozóvá válni, akit nem fal fel az első medve, hiszen csoportban vadászik. A felvilágosult és civilizált társadalmak viszont egyre inkább bezárkóznak és depressziógyanús légkörben töltik mindennapjaikat. Hiányolják az ingereket, s elfogadják, hogy ez a normális, ahelyett hogy erőt vennének magukon, és ingerforrásként kezdenének el működni.
Valóban nehéz néha kirobbanni a fotelból, és szarni a főnök utasítására, de egy idő után minden erőfeszítés busásan megtérül(ne).
Egyre lejjebb kerülünk a lejtőn, egyre inkább fokozódik a csőlátásunk, egyre fantáziátlanabbak vagyunk, s ezt egyre kevésbé ismerjük be. Jó lenne ragadni néhány zsírkrétát, és vinni egy kis színt nem csak magunk, de mások életébe is.

Első

Mert mindig van egy első bejegyzés, ami világmegváltó, nekiinduló, lendületes, leíró, önkifejező, motivált, vidám, komor, durva, kecsegtető vagy épp nem szól semmiről. Ez ilyen.