Tizennyolc nap

Ennyi ideig nem adták fel a Tahrír téren az elégedetlen egyiptomiak. Sosem hittem volna, hogy az arab világ ilyen példát tud mutatni a "fejlett" nyugatnak, és most jól esik a meglepetés. Olyasmit hozott össze egy igencsak vegyes társaság, ami előtt le a kalappal. És nem csak azért, mert fellázadtak egy három évtizede regnáló hatalom ellen, nem csak azért mert állhatatosak, bátrak és kitartóak voltak, nem csak azért mert nem hatották meg őket az üres lózungok, nem csak azért mert visszaverték az ellentüntetőket hanem különösképpen azért mert mindezt a lehető legbékésebben és mégis határozottan tették.
Hosni Mubarakot is megértem valahol. Az egész világ forrongott, amikor születésem idején átvette a hatalmat. Sokat tett ennek az országnak a békéjéért, stabilitásáért. Aztán még többet az elnyomásáért, elhitetve mindenkivel, hogy ezzel az "iszlamista csürhével" csak az ő militáns politikája bír. De a mór megtette kötelességét, mégsem ment sehova. Bizonyára először megrészegítette hatalma, aztán egyszerűen megszokta ezt a szerepet. 30 évig nem lehet ép ésszel uralkodni, talán még 10-ig sem. Volt szerencsém végignézni és hallgatni Mubarak nyilatkozatait. Egytől-egyig a politikai mellébeszélés mintapéldái voltak. Egy évtizedek óta lejárt, de a külpolitikában a mai napig használt zsargonból összetákolt erőfitogtatás. Meggyőződésem, hogy az ürge az utolsó pillanatig nem értette, hogy hogyan fenyegethetik a hatalmát telefonokkal és számítógépekkel felszerelt fiatalok, amikor az ő kezében vannak a fegyverek. Lehet még most sem érti, mi is történt. A hírek szerint egy nappal ezelőtt még méltósággal akart távozni, de ezzel egy jó hetet (meg még plusz 15 évet) elkésett.

Bukásával viszont a világháló valódi világuralomra tört. Röpke évtized alatt nem csak megkerülhetetlenné vált, de az Internet közösségszervező funkciója irányító erő lett. Nagy naivan azt is mondhatnánk, hogy a demokrácia legerősebb védelmezője, de egyelőre valójában csak egy eszköz annak a kezében, aki használni tudja. A ma esti nyilatkozatok alapján, amit fiatal egyiptomi blog- és újságírók, elemzők és aktivisták tettek, azt kell hinnem, most éppen jó kezekbe került. Elképesztően higgadt és korrekt huszonévesek adtak interjúkat a BBC kamerájának. Kiemelték, hogy egyelőre kétkedve figyelik az átmenetet, és ha úgy látják, nem a jó irányba halad Egyiptom sorsa, ismét támadásba fognak lendülni. Nem zavarja őket, hogy zöldfülűek gyülekezeteként tekint rájuk néhány potentát, már tudják mire képesek. És most már mi is. Minden tiszteletem és bizalmam az övüké.

S vajon merre tovább? Elég lesz ez a lendület és valóban ideje a tűzijátéknak? Mit szól a többi arab ország és Izrael? Mi fog történni a választásokon? Vajon - ahogy az lenni szokott - egy diktatúrából felocsúdva a szélsőségek kerülnek előtérbe, és hosszú lesz az átmenet az demokrácia felé? Vajon lesz-e valaha demokratikus Egyiptom?
Természetesen nem tudom a választ, csak sejtéseim vannak. Minden esetre az a mód, ahogy a 18 napot átvészelte ez az ország, okot ad a reményre. Szó ugyan volt róla, de egyetlen médiumban sem látszott vallási villongásnak a demonstráció. Egymás mellett tüntetett iszlamista és keresztény, s önszervező módon biztosították a békét egymás közt. Mindezt kollektíven, egy érzelmekkel igencsak átitatott közösségben, ennyire hosszú időn keresztül fenntartani az számomra az érettség bizonyítéka. Talán nekik nem kell 20 év, mint nekünk, talán létezik gyorsabb, igazságosabb és hatékonyabb demokrácia építés, talán nekik összejön, amiben mi is bíztunk '89 környékén.
Őszintés és szívből drukkolok nekik, s kívánom hogy kinek-kinek a maga Istene mutassa az közös, a jó irányt.
 
Minden jót Egyiptom! Sok sikert Arab Világ!

(A képek forrása: Boston Globe - The Big Picture)