Outbox vol 4.

Reakció erre:



Hmmm, ez így nagyon nem kóser. A stílus lopott, az ötlet sem új, az üzenet ködös. Azt hiszem, jobban felfigyelnék rájuk, ha mondjuk egy Modern Képmesék szerű sorozatot támogatnának inkább. A Telenor / Djuice egy profitorientált cég, ahogy a...z összes partnerük az. A cél az ügyfélkör bővítése, amihez csak egy eszköz a szociális érzékenység vagy a társadalmi tudatosság bizonygatása. De az irány abszolút rossz. Miért nem próbál a Djuice csapat valami hihetőbbel előállni? (közösségek szervezése valami össztársadalmi cél érdekében, pl.: kerékpározás, művészeti értékek terjesztése, környezetvédelem stb.) Amíg fogyasztásra ösztönzünk és a fogyasztói társadalmat szapuljuk, addig ez az egész állati nyakatekert lesz. Sajnos dislike, pedig van benne pénz rendesen és az induló kampányfilm tetszett.

Változás

Márpedig változunk! Bár egyes vélemények (amik szintén tapasztalatok alapján születtek meg) szerint az ember egy bizonyos kor után már nem változik, én váltig állítom, hogy személyiségfejlődésünk folyamatos. Illetve mindig bennünk van a lehetőség egy újabb lépcsőfok megtételére, ha mi is úgy akarjuk.
Ebben a játékban az a szép, hogy mindenki dönthet arról, hogy engedelmeskedik az új ingereknek vagy ellenáll. Miénk a felelősség, hogy elkezdünk-e gondolkodni és változtatni az eddigi világszemléletünkön vagy maradunk abban a megszokott és kipróbált státuszban, ami valamiért kialakult bennünk.
Azzal kell csak vigyázni, hogy ne a kényelem, a dac és a tehetetlenség legyen a fő érv a változásokkal szemben. Így egy évvel a harmadik X fordulója után, azt gondolom, hogy a megújulásra való törekvés, és a változásokkal szembeni nyitottság legalább akkora erény, mint a tudásra épített magabiztosság. Sőt, szerintem még erősíti is egymást ez a két fogalom.
Olyan ez, mint a tanulás ciklusa (ami egyébként teljesen azonos mindenfajta változásmenedzsment elmélettel). Tapasztalás vagy Probléma --> Elemzés --> Tervezés --> Beépítés, Bevésés vagy Tanulás --> Alkalmazás --> Megszerzett tudás --> Tapasztalás --> …
Ha valahol megfeneklünk ebben, akkor jön a „megöregedtem” érzés. Viszont a lelkünk, az általánosan elfogadott vélemény szerint, nem öregszik, így ez indok kb. egy sablon alkalmazása és elfogadása életünkben.
Most még persze nagy a szám, de valamiért úgy érzem, hogy az idő előrehaladtával nem hogy csökkent volna nyitottságom, de egyre inkább érzem magamban az erőt, hogy befogadjam az új élményeket, sőt vágyok rájuk. Még úgy is, hogy teljesen nyilvánvaló, nem lesz minden változás számomra kedvező. Viszont az elmúlt évtizedek azt is bebizonyították, hogy a negatív tapasztalatok vagy bukások is sokat adnak, és belőlük lehet a legtöbbet tanulni.

Lopott cucc 2.

http://bornaitibor.freeblog.hu/archives/2010/07/12/julius_12/

Na ennek a posztnak a végére ragadott el egy "azt a kurva..." érzés. Bár áttételes a tapasztalat, de így is a hatása alá kerültem.

és itt a hír:
http://nol.hu/mozaik/szerelme_olhette_meg_a_magyar_not_tenerifen

OUTBOX vol 3.

Töredékek, kommentár nélkül:

...
Na most én úgy vagyok ezzel, hogy köszönöm az instrukciókat és a véleményt, de nem élnék vele. Az a gondolkodásmód amit képviselek és képviseltem az elmúlt 30 évben mindeddig jól (vagyis egész megfelelően és hatékonyan) működött. Folyamatosan változik és fejlődik igaz, de ennek a fejlődésnek nem sok köze van ahhoz, hogy mások milyennek látják a gondolkodásomat. Minden vélemény fontos, de egyik sem szent.
...
Sok barátommal szoktunk a világ dolgairól, politikáról, pszichológiáról és egyebekről beszélgetni, de valahogy többnyire sikerül kölcsönösen tiszteletben tartani a másik véleményét, és megérteni a másik mondandóját. Az hogy számodra egy szónak nem az az érteleme, mint ami nekem, szintén természetes, de valahol azt kell hinnem, hogy ha egy idegen nyelven képesek vagyunk a szövegkörnyezetből és a beszélgetőpartnerrel kapcsolatos előzetes ismereteink alapján értelmezni az ismeretlen vagy bizonytalan jeletésű szavakat, akkor ugyanerre képesek vagyunk anyanyelvünkön is.
Az hogy néhány szó eltérő értelmezése ilyen indulatos beszélgetéshez vezetett mindkettőnk számára tanulságos kell, hogy legyen.
...
Mindkét agyféltekémből profitálok, és ki vagyok békülve velük. Nem voltam és nem is leszek matematikus, tudós, doktor, inkább szeretném tartani magam egy reál beállítottságú humanista hippinek (nem zavar, hogy ez abszurd)
...

¡Viva la revolución!

Ezt most olvastam:
http://www.divany.hu/Csalad/csaladom-van-sikerem-nincs

Elolvasva a hozzászólásokat is, rögtön az jutott eszembe, hogy bizony elég könnyű pálcát törni embertársaink felett úgy, hogy nem vagy csak nagyon ritkán vagyunk képesek a másik lelki állapotának teljes átélésére. Kívülről a legtöbb dolog egyszerűbb, egyenesebb és pikk-pakk rásütjük a másikra az önsajnálat bélyegét.
A dolgok azonban korántsem ilyen egyszerűek. Egyrészt mindenki más-más érzelmi háttérrel (jobbára szülőktől örökölt, kapott) rendelkezik, másrészt egy-egy életesemény bárkit képes kifordítani a stabilitásból. Aki egész életében folyamatosan szinten tartja magát, az vagy robot, vagy hazudik, vagy egy szerencsétlen ember. Hiszen lelki mélypontok nélkül nem lennénk képesek értékelni a magasságokat. Ez a kettősség pedig az emberi psziché egyik alapvető mozgatója. Az persze más kérdés, hogy mindebből kifelé mit mutatunk, de ettől még elég elég paraszt dolog egy kitárulkozó írás után hisztisnek, gyengének tartani bárkit is.

Egy másik gondolat pedig konkrétan az írás kapcsán ötlött fel bennem. Néha megkapom a fejemre a "folyton elégedetlenkedő" jelzőt, amit én jobban szeretek inkább lázadóként értelmezni. Valóban kritikus vagyok a körülöttem zajló eseményekkel kapcsolatban (lásd még a többi bejegyzést), és vállalom, hogy bizony sem a saját életem, sem mások cselekedeteit nem tartom tökéletesnek ("Nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék"). Mindig is szerettem szembehelyezkedni a fennálló status quo-val, megvizsgálni a helyzetet egy másik szemszögből, új alternatívákat keresni, olykor kerülőutakon járni vagy éppen kiegyenesíteni a folyamatokat. Ebben várhatóan életem végéig nem lesz változás, hiszen bizonyos szempontból éppen ez hajt előre: fejlődni és fejleszteni.
Ettől válik izgalmassá az élet, ettől kerül bele energia és születnek újabb és újabb kihívások. Megnyugvás persze mindig kell, de a fenti írás szerzőjével szemben, soha nem akarok eljutni abba az állapotba, hogy valamiről azt gondolom majd megoldja az életem (pl: gyerek, állás, kapcsolat stb.). Ilyen ugyanis nincs. Illetve nekem nincs. Küzdés és bukások nélkül nincs felemelkedés. Kritika és lázadás nélkül nincs haladás.
Nem szabad belenyugodni a helyzetünkbe, bezárkózni, éveket várni a dolgok jobbra fordulására. Kiabáljunk, szitkozódjunk, verjük az asztalt, ha úgy érezzük valami nagyon nincs rendjén, de sose álljunk meg és tűrjünk hosszú távon, mert ezzel csak magunkat emésztjük, és egyszer úgyis eljön az a pont, ahonnan nincs tovább, és még fájdalmasabbak a felismerések.

Kedvenc emberek sorozat: Denszing Dzsú Szoldzsörsz

Nem pacifizmusból és nem is azért, mert a Megatáncba valók, de ezek a faszik a nap legkellemesebb 1,5 percét okozták.

Mostanában egyre inkább tele tököm azokkal, akik annyira komolyan veszik magukat, hogy az idejükbe, életükbe nem fér bele a könnyedség, a humor. Az ilyen emberek csinálnak aztán őrült nagy baromságokat azon a jogcímen, hogy ők aztán értik a dolgukat.
A kisembernek viszont megvan az a joga, hogy igenis magasról tegyen a hatalomra, az értelmetlen feszültségkeltésre és ha csak időlegesen is de jól érezze magát a bőrében. Ezek a katonák - és reméljük sok-sok hozzájuk hasonló videóra nem rögzített társuk - azt gondolták, hogy szentelhetnek egy kis időt a szórakozásra, még egy olyan értelmetlenül veszélyes vidéken is, mint Hebron.
Amit tettek büntigyanús, mert a hatalom nagyon ritkán engedhet mosolyt az arcára (miért is?). Ennek itthoni példája az Augusztus 20. vs Facebook kezdeményezés negligálása (nem érdekel, hogy kisebb lesz a tűzijáték), és a közvetlenül utána nyilvánosságra került NENy-baklövés (külön posztot érdemel, de még érik bennem a verbális-faszkorbács).
Ha csak a humort nézem, és jó ízlés szempontjából kihúzom az értékelhető dolgok közül Orbán "magamon tudok csak igazán röhögni" Viktor dakota vicceit, akkor ballib-balfék kormány egy fokkal azért jobban teljesített a Feri-tánctól, az "útelágazozáson" kersztül egészen a Kuncze beszólásokig. Minden másban persze ugyanolyan gyatrák és pökhendiek voltak, mint Vikiék, Le velük!, de többet rohögtem rajtuk / velük, mint nemzeti tezsvéreimmel anno és mostanság.
Minden esetre én valahogy zsigerileg óvakodom azoktól a vezetőktől, akik képtelenek emberi voltukat a jóízű és nem bántó humor kimutatásával vagy akár csak őszinte befogadásával kifejezni. Valahogy azt érzem, hogy ők lesznek az elsők, akik éles lőszert osztanak és tankokat küldenek a csatatérre.
Ezek az izraeli katonák meg most dugtak egy csokor százszorszépet a csövekbe olyan jó woodstockosan.
Szép munka volt skacok!

Kedvenc emberek sorozat: Kovács Gergő

ÉS MÉG: