Just (not to) do it!

Azt az alulmotivált kurva anyját! Már egy ideje rájöttem, hogy a hétköznapi élet (kelés, reggeli, munka, ebéd, munka, hazazötty, vacsi, nyet, fürdés, alvás) elemei egyszerűen nem adják meg azt az ingerszintet, ami ébren tartana. Most is itt ülök az asztalomnál, és alszom, miközben majdnem tisztán látom, mihez kellene kezdenem. Nyakamban néhány számsor elemzése, egy tréning, némi közösségépítés. Mind-mind kb. elcsúszott határidős dolgok, mégsem érzem azt, hogy nekem ezeknek most aztán rohadt gyorsan neki kéne állnom. Nincs mi hajtson, nincs mi ösztönözzön. Hiányzik egy inger valamilyen irányból, ami megadja a kezdő lökést.
Anyám erre azt mondaná, hogy erőt kell venni magadon, ami szép és jó, és közhelyes, de a dolgok (nálam nem így működnek). Ha nincs meg az érzelmi indíttatásom valamire, az akkor sem fog elkészülni, ha piros hó esik június közepén (erre egyébként egyre nagyobb esély). Néha azt hiszem, hogy a sors ezekkel az érzésekkel irányít egy bizonyos cél felé (koncentrálj arra, ami ösztönöz, szard le, ami untat). Néha meg megrettenek, hogy mi van, ha ez egyszerű lustaság, dőreség? Ha körbenézek, rengeteg ember végez elképesztően unalmas munkákat 110%-os erőbedobással, egyszerűen azért mert megfelelési kényszere van. Nem tud aludni, ha nem érzi, azt hogy maximálisan odatette magát, és akár még éjszaka is felkel csiszolni a nagy művön...ami persze többnyire csak neki nagy mű. Más értelmezés szerint persze ez az igazi felelősségérzet a munkánkkal kapcsolatban és valójában mindenkitől ezt várja el a cég.
Nem tudom, mi az igazság, és fogalmam sincs, mi miért történik. Élek és érzek, ahogy a szívem, az agyam diktálja. Ha hülyeségbe visznek, akkor annak is meglesz az oka. Muszáj így látnom, ha már egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni olyasmire, ami nem érdekel, mégha olyan űberfontos is.

Ez jár most a fejemben:
"Ha kúszunk a sárban,
Hát együtt tegyük.
Ha megölsz egy állatot,
Együtt együk,
Szívem."
http://www.youtube.com/watch?v=ahM25bVyPMA