Foganatosítani

tágra zárt fülek

Nagy tömegekkel szemben elkövetett, folytatólagos nyelv-erőszak. Kínzás a használójának, és kínzás a befogadónak. Néha tényleg azt hiszem, egyszerűen túl sok időnk van és az a tény, hogy nem kell mamutokat hajkurászni, teljesen megőrjíti az embert. Lassan már minden társadalmi rétegnek lesz zsargonja. Olyan nyelvi eszköztára, ami első sorban arra való, hogy elkülönítse a csoportot (politikusok, jogászok, multihuszárok, rendőrök, getto-primadonnák stb.) a nagy többségtől, s adjon valami közösségi érzést. A baj ezzel csupán az, hogy közben a csoport működésének egyik kerékkötője is lesz a tagokra rákényszerített, jól begyakorolt majd fennen hangoztatott zsargon.
Mert a csoport nem egy önálló bolygó, egyedi állatfaja, hanem valahol mégis csak egy nagyobb közösség része, akikkel muszáj valahogy kommunikálni. Abban a korban azonban, amikor a rendőr beszámolóját a Híradóban, a jogász magyarázatát az újságban egy bűnüggyel kapcsolatban vagy a politikus gazdasági programját már csak egy nagyon kis réteg érti, valami nem működik jól.

szóhozó, szóvivő

S talán nem is a társadalmon belüli információáramlás akadályozása a legfájóbb ebben az egészben. Sokkal inkább az, hogy a nyelvi kacifántok és az adott csoport működése kölcsönösen hatnak egymásra és egyben indikátorok is.
Ha valamit csak kényelmetlen nyelvi zsonglőrmutatványokkal lehet megfogalmazni, az túl van bonyolítva és a hatékonyságot még csak névről sem ismeri. Ha valaki képtelen közérthetően fogalmazni, abból vagy hiányzik a bátorság az egyszerűsítésre (maradjunk csak a bevésett abszurdságoknál, abból baj nem lehet - lásd a poszt címét) vagy egyszerűen képtelen az egyszerűsítésre, a józan paraszti ész használatára.
Minél több új kifejezést és rövidítést alkotunk - hogy egyszerűsítsünk - annál bonyolultabb lesz az az asszociációs folyamat aminek a végén a partnerünk megérti, mit is akarunk mondani. Ha a befogadónak külön erőfeszítés a tartalom kifejezéseinek dekódolása, és a megértés csak ezután következhet (újabb energia befektetéssel), akkor annak az eredménye a figyelem hipergyors lankadása, az unalom és az érdektelenség lesz.

Új képességek kellenek?

Ennél már csak az a tény aggasztóbb, hogy ma már természetesnek vesszük ezeket a borzalmakat. Sőt sokkal inkább azokat nézi a csoport furcsának, akik nem hajlandóak belemenni a játékba, és azt tartják szem előtt, hogy minél rövidebb idő alatt minél több információ eljusson a hallgatóság tudatáig. Ez egyébként veszélyes terep, hiszen vagy remek szónok lesz a beszélőből vagy íróból, akikre sokáig emlékezni fognak, vagy elkönyvelik nem eléggé értelmes és intelligens feltörekvőnek, aki még a csoport szókészletét sem ismeri. A vicces ebben az egészben, hogy nem feltétlenül csak a tartalom és az előadás stílusa számít. Sok esetben az előadó pozíciója is meghatározó. Aki magasan csücsül megengedheti magának, hogy egyszerűen fogalmazzon, míg a szorgos hangyák szintjén marad az érthetetlen és csak ősz hajszálakat szaporító zsargon.
De jó lenne néha a józan ész használatát is foganatosítani...