Lebegtetés

szavai mint kősziklák

Persze hogy Viktorról van szó, s az ő pöpecül begyakorolt beszédstílusáról, amivel eleddig remekül vitorlázott a hazai politika hullámain. Ő az az ember, aki olyan kijelentéseket tesz, amikbe később szinte bármit bele lehet magyarázni. Ha a nyugdíjak megmentéséről van szó, akkor az jelentheti az összes pillérek és az öngondoskodás megerősítését, de ugyanígy belefér az állami nyugdíj megmentése a karvalytőke karmai közül. Ha azt mondja rendbe lesz téve a sajtó és a többi médium, akkor az jelenthet racionalizálást, egyszerűsítést, nézhető állami csatornákat, kevésbé pazarló gazdálkodást, de ugyanúgy benne van a pakliban a központosított médiakontroll, amiben csak szőrmentén jelenik meg a költséghatékonyság. Ha azt mondja, csökkentjük az államadósságot, akkor abba bele lehet képzelni (nagy fantáziával és naivitással - nekem ezek mind megvoltak) az állami szféra strukturális átalakítását, a termelésösztönzést, nyugdíjracionalizációt, a közbeszerzési törvény és gyakorlat felülvizsgálatát, a korrupció leszorítását, a fekete és szürke gazdaság elleni harcot, de persze simán belefér egy háromezermilliárdos sebtapasz a költségvetésen.

rossz zsaruk

Ami ebben az egészben a legszebb, hogy a "jó zsaru - rossz zsaru" taktika tovább folytatódik, akármennyire is nyilvánvaló, hogy miniszterelnökünk kezében futnak össze a szálak (kicsit elhúz Délre meg Keletre, s máris kicsit lassul a gépezet itthon). Hiszen ha pofon-esélyes bejelentésre kényszerül a kabinet, akkor mindig van a tarsolyban egy bokszzsák, akit már úgyis elkönyvelt a köz hülyének (Gyuri, Gabi és az elpusztíthatatlan kiffiú, Szíjjártó Petike). Viszont, ha Mátyásért kiállt a nemzet, aki igazságot tesz és kinyilatkoztat, akkor persze jön V, és hetyke Fészbúk videóval örvendeztet meg minket.

Időzzünk el ennél a momentumnál egy picit! Van egy Orbán Viktor képünk még valamikor 2002 tájékáról: Egy vezető, aki a konzervativizmus mintaképe. Szerető apa, hívő református (Hopp, mi ez a pápás parola? Fiam, korpa közé keveredtél, nálatok se szentek, se egyházi főfőnök nincs...), az erkölcs szobra, szónok és pásztor. Nem él holmi geek bóvlikkal. Irodájában távozásakor sem volt számítógép, sőt környezete szerint a mobiljával is meggyűlt néha a baja.

bajban a számokkal

Előre a mába: Látunk egy férfit, jobbján (jogar, vagyis...) kávéscsésze, katonás rendbe összecsatolt iratok, balján pedig egy nótbúk. Kinyitva persze, hiszen munka közben lepte meg az OVTV forgatócsoportja hősünket. Kicsit zavart is, ezért nekifutásból megy bele mondandójába, keresi a kérdést, kutatja a választ. Eléggé Budapest TV-s, távgyógyító a hangulat, ami még inkább azt szolgálja, hogy rácsodálkozzunk: igen, Ő még arra is képes, hogy leereszkedjen közénk...és "milyen gyönyörűen beszél, Istenem, beszép egy ember! Gyere Julis, ezt nézd meg!"

Az meg már tényleg csak pár kukacoskodó firkászt mozgat, hogy mit is mondd a fő lebegtető. Pedig ezúttal van némi változás a stílusban, eszközben. A nép ugyanis egy kicsit húzza már a száját az elmúlt hónapok történései miatt, és vannak köztük olyanok, akiknek nem elég részesedni a miniszterelnöki kegyelemből. Nekik néhány érthető és logikus válaszra lenne szükségük. Ehhez persze nem ártott volna valami hasonlóan átgondolt és rendezett cselekvési tervet készíteni még a tettek előtt (agyamra ment az Északi-fény, de még a Választási Program fogalma is eszembe jutott), akkor nem kéne ez a 2 és fél perces performansz itt mindenki előtt.

"álmodtam egy világot magamnak"

Mert amit kapunk az nem kicsit ciki. A stílus tökéletes, a díszlet a patyomkini magasságokat veri, a tartalom viszont sántít. Viktor nem szeret konkrét dolgokról beszélni. Nem valók a szájába számok és tények, ő az eszme, az ideológia embere. Úgy viselkedik ebben a helyzetben, "mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a jááááátéééékáááát". Amikor sok nullára végződő közös vagyonról kell magyarázkodni, akkor sajnos nincs helye a dakotáknak, a székely parasztbácsinak, Pistikének meg Nagyasszonyunk, Szűz Máriának, nem lehet megszólítani 15 millió magyar lelkét, mutogatni a nemzetárulókra, tökéletes jövőt vizionálni (főleg azért mert ez most van, és épp a jövőt birizgáljátok, fiúk).

Szóval ez most senki számára sem kényelmes helyzet. Feszeng a kormány, feszeng a parlament, feszeng a versenyszféra, feszengenek az állami dolgozók, feszeng a külhon (Európa is feszeng, de ők nem csak miattunk sajnos) és feszeng Viktorunk is. Vajon meddig lehet valaki motivált kedvenc messiás szerepe nélkül, egyre inkább belekényszerítve egy elvileg felelősséggel tartozó államférfi bőrébe?