Lopott cucc 3.

Valahonnan...

"Felejtsd el a következményeket, és ugorj neki ,ha ez amit akarsz, akkor megéri."


"Soha nem szabad félned a kudarctól, játszd végig a játékot!"
 

(megtörtént!)

Nincs itt semmi látnivaló!

"Hátőőőőőőőő!"

Vicces ez az egész felfordulás a Wikileaks doksijai körül. Meg kell mondjam tetszik, még akkor is ha egyet tudok érteni azokkal az érvekkel is, amik veszélyesnek tartják Julian Assange oldalának tevékenységét. A valódi érzelmek és vélemények napvilágra kerülése elképesztően veszélyes tud lenni az alapvetően színfalakra és látszattevékenységre épített emberi civilizációban.
S bár sokan hangoztatják a "hír szent, a vélemény szabad" szólam örökérvényűségét, azt mindenki tudja, hogy sem az egyén, sem munkahely, sem a politika, sem a mikro- vagy makrogazdaság és természetesen a világpolitika szintjén sem alkalmazható ez (Mikor mondtad utoljára a főnököd szemébe, hogy egy semmirekellő szarkupac, aki csak hátráltatja a céget?) Takargatjuk, takargatnunk kell a véleményünket. Becsomagolni, háttérmegbeszéléseken kifejezésre juttatni vagy elzárni mindörökre (s egy remek gyomorgörcs formájában újra találkozni vele).

Barik, legjobb barik...khmm!

Az emberi psziché ugyanis nincs felkészítve a direkt véleményekre. A legkeményebb támadásnak minősül, ha valaki kritikát fogalmaz meg velünk, a munkamódszereinkkel, viselkedésünkkel kapcsolatban, s ez olyan érzelmeket szülhet, amik akár a hírhedt "piros gombok" megnyomásához is vezethetnek a frusztrált elnököknél és elnöknőknél.
Valahogy mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az országok vezetői és képviselői is emberek. A körülöttük lévő iratkupacok, a névjegykártyáikon szereplő letaglózó pozíciók, a kapcsolatrendszerük miatt sokszor túldimenzionáljuk őket (hiszünk nekik a választásokkor, természetesnek vesszük előjogaikat, képüket még életükben a falakra aggatjuk), miközben nagyon sokszor (sőt még annál is többször) a szerencse, a megalkuvóképesség vagy a gátlástalanság éppúgy hozzájárul ahhoz, hogy olyan magas pozícióba jutottak, mint a valós emberi képességek (racionalitás és diplomáciai érzék, szakmai felkészültség, precizitás, felelősségérzet, bölcsesség, kiegyensúlyozottság, stb.).
Most pedig csodálkozunk, hogy Angela nem kreatív és lassú, az arabok egymást ugyanúgy utálják, mint a keresztényeket (vagy a keresztények egymást), hogy Silvio és Nicolas pofátlanul kihasználják hatalmukat és csajoznak ha köll, ha nem, s hogy Vlagyimir Vlagyimirovics egy lusta maffiafőnök. Most őszintén? Tényleg csodálkozunk? Egy nagy fenét! Inkább egy jóleső "naugye" érzés van bennünk, egy másik adag "tudtam én ezt"-tel karöltve.

csöpög a vaj

Így működik a világ, így működik a politika mióta az első majom a tudatára ébredt és elkezdte fájlalni a hátsóját, mert lepottyant fáról. Nincsenek született előjogok, és megszavazott bizalom, csak és kizárólag kiérdemelt tisztelet létezik. Ha pedig az úgy nevezett elit nem tud túllépni a saját gyengeségein és szembesülni a képességek hiányával, akkor legalább az "alattvalók" számára okoz néhány kellemes percet a "Meztelen a király" mese újra és újra visszatérő sztorija.

Egyébként meg tényleg annyira nehéz úgy élni, dolgozni, vezetni, írni és beszélni, hogy saját magunk és környezetünk számára hosszú távon is felvállalhatóak legyenek cselekedeteink?
/a kérdés megfogalmazója költő.../

Hákli

Mondd még egyszer!

Akármennyit érek és fejlődök, időről időre belefutok egy szituációba, ami egy jó időre taccsra vágja a kedvem. Nem tudok eléggé vigyázni rá és átsiklani fölötte, ha elhangzik vagy megérzem ezt, elindul bennem a tasmán ördög és bepörgök, mint Ellie a hírhedt magyar Dallas paródiában (http://www.youtube.com/watch?v=mjWelWzdZBw)
Ma már jól viselem, ha véleményem vagy a döntéseim kritizálják, nem mozgat ha külsőmön élcelődnek és bizony arra is magasról teszek, ha valakinek nem tetszik az életmódom. Azt viszont nem tudom megemészteni, ha valaki a gondolkodásmódomat kritizálja.
Valójában ilyen direkt hatást ritkán élek meg, sokkal inkább jellemző, hogy a fentiekből kiindulva egyszer csak ott találom magam, hogy nem a véleményem jogosságáról vagy egy ellentétes szempontról szól a beszélgetés, hanem azt kezdjük el elemezgetni, hogy én miért is gondolkodom rosszul. Ekkor viszont önkéntelenül is elszakad a cérna.

meg még 6 milliárd...

Az én világomban ugyanis nem létezik olyan, hogy rossz gondolkodásmód. Lehet egy vélemény, ötlet vagy cselekedet mondjuk információ-, idő- vagy tapasztalathiányában hibás, nem jól átgondolt és kudarchoz vezető, de ettől még az ember gondolkodásmódja (értsd: ahogy sajátos logikával egymás mellé helyezi ismereteit és absztrakcióit, hogy a végén valamilyen egyéni következtetésre jusson) nem lehet vita tárgya.
A gondolkodásmódunk nem más, mint az idegsejtek közötti ingerátvitel útvonalának egyedisége. Olyan mint az ujjlenyomat, és pontosan ennek köszönhető, hogy nem robotok hanem emberek vagyunk. A gondolkodásmód megkérdőjelezése számomra egyenértékű azzal, mint amikor valakit a vallása, bőrszíne vagy önhibáján kívüli betegsége miatt bélyegzünk meg.
Nincs téves gondolkodás csak sokszínű, eltérő és egyedi. Ugyanazokkal az információcsomagokkal más-más emberek más-más következtetésekre jutnak, s ezt nem értéknek, hanem hibának tekinteni balgaság. Rengeteget kellett nekem is tapasztalnom, hibáznom és vezekelnem azért, hogy végre megértsem ezt, és valóban figyelni tudjak a környezetemben élőkre. Hosszú tanulási folyamat során jutunk el arra a pontra, amikor a saját belső hangunkat lehalkítva a másoktól beérkező ingereket már nem csak önmagunk logikai struktúrájában tudjuk értelmezni, de nyitottak vagyunk az idegen gondolkodásmód megértésére is.

nem csak celluliod és fény

Mindez hasonló ahhoz, amikor egy filmet nem csupán az alapján ítélünk meg, hogy aktuális értékrendünk szerint stílusában, tartalmában és mondanivalójában milyen szinten van, hanem - ismerve mondjuk az alkotók előző munkáit - képesek vagyunk saját környezetében is értékelni, meglátni a rendező szándékát.
Számomra ez a fajta értés és megértés - bizonyára kicsit önző módon - egy szinttel magasabb rendű, mint a művészi zsenialitás, a vaslogika vagy sikeres érdekérvényesítés. Fontosnak tartom a gondolkodásmód tiszteletét, és a kölcsönös figyelem jele, ha megpróbáljuk dekódolni az elhangzó érveken túl partnerünk szemléletét, logikáját. Ennek segítségével születhetnek csak valóban érdemi viták, s elkerülhetővé vállnak a parttalan, önmagukba vissza-visszatérő veszekedések.