Hákli

Mondd még egyszer!

Akármennyit érek és fejlődök, időről időre belefutok egy szituációba, ami egy jó időre taccsra vágja a kedvem. Nem tudok eléggé vigyázni rá és átsiklani fölötte, ha elhangzik vagy megérzem ezt, elindul bennem a tasmán ördög és bepörgök, mint Ellie a hírhedt magyar Dallas paródiában (http://www.youtube.com/watch?v=mjWelWzdZBw)
Ma már jól viselem, ha véleményem vagy a döntéseim kritizálják, nem mozgat ha külsőmön élcelődnek és bizony arra is magasról teszek, ha valakinek nem tetszik az életmódom. Azt viszont nem tudom megemészteni, ha valaki a gondolkodásmódomat kritizálja.
Valójában ilyen direkt hatást ritkán élek meg, sokkal inkább jellemző, hogy a fentiekből kiindulva egyszer csak ott találom magam, hogy nem a véleményem jogosságáról vagy egy ellentétes szempontról szól a beszélgetés, hanem azt kezdjük el elemezgetni, hogy én miért is gondolkodom rosszul. Ekkor viszont önkéntelenül is elszakad a cérna.

meg még 6 milliárd...

Az én világomban ugyanis nem létezik olyan, hogy rossz gondolkodásmód. Lehet egy vélemény, ötlet vagy cselekedet mondjuk információ-, idő- vagy tapasztalathiányában hibás, nem jól átgondolt és kudarchoz vezető, de ettől még az ember gondolkodásmódja (értsd: ahogy sajátos logikával egymás mellé helyezi ismereteit és absztrakcióit, hogy a végén valamilyen egyéni következtetésre jusson) nem lehet vita tárgya.
A gondolkodásmódunk nem más, mint az idegsejtek közötti ingerátvitel útvonalának egyedisége. Olyan mint az ujjlenyomat, és pontosan ennek köszönhető, hogy nem robotok hanem emberek vagyunk. A gondolkodásmód megkérdőjelezése számomra egyenértékű azzal, mint amikor valakit a vallása, bőrszíne vagy önhibáján kívüli betegsége miatt bélyegzünk meg.
Nincs téves gondolkodás csak sokszínű, eltérő és egyedi. Ugyanazokkal az információcsomagokkal más-más emberek más-más következtetésekre jutnak, s ezt nem értéknek, hanem hibának tekinteni balgaság. Rengeteget kellett nekem is tapasztalnom, hibáznom és vezekelnem azért, hogy végre megértsem ezt, és valóban figyelni tudjak a környezetemben élőkre. Hosszú tanulási folyamat során jutunk el arra a pontra, amikor a saját belső hangunkat lehalkítva a másoktól beérkező ingereket már nem csak önmagunk logikai struktúrájában tudjuk értelmezni, de nyitottak vagyunk az idegen gondolkodásmód megértésére is.

nem csak celluliod és fény

Mindez hasonló ahhoz, amikor egy filmet nem csupán az alapján ítélünk meg, hogy aktuális értékrendünk szerint stílusában, tartalmában és mondanivalójában milyen szinten van, hanem - ismerve mondjuk az alkotók előző munkáit - képesek vagyunk saját környezetében is értékelni, meglátni a rendező szándékát.
Számomra ez a fajta értés és megértés - bizonyára kicsit önző módon - egy szinttel magasabb rendű, mint a művészi zsenialitás, a vaslogika vagy sikeres érdekérvényesítés. Fontosnak tartom a gondolkodásmód tiszteletét, és a kölcsönös figyelem jele, ha megpróbáljuk dekódolni az elhangzó érveken túl partnerünk szemléletét, logikáját. Ennek segítségével születhetnek csak valóban érdemi viták, s elkerülhetővé vállnak a parttalan, önmagukba vissza-visszatérő veszekedések.