Nincs itt semmi látnivaló!

"Hátőőőőőőőő!"

Vicces ez az egész felfordulás a Wikileaks doksijai körül. Meg kell mondjam tetszik, még akkor is ha egyet tudok érteni azokkal az érvekkel is, amik veszélyesnek tartják Julian Assange oldalának tevékenységét. A valódi érzelmek és vélemények napvilágra kerülése elképesztően veszélyes tud lenni az alapvetően színfalakra és látszattevékenységre épített emberi civilizációban.
S bár sokan hangoztatják a "hír szent, a vélemény szabad" szólam örökérvényűségét, azt mindenki tudja, hogy sem az egyén, sem munkahely, sem a politika, sem a mikro- vagy makrogazdaság és természetesen a világpolitika szintjén sem alkalmazható ez (Mikor mondtad utoljára a főnököd szemébe, hogy egy semmirekellő szarkupac, aki csak hátráltatja a céget?) Takargatjuk, takargatnunk kell a véleményünket. Becsomagolni, háttérmegbeszéléseken kifejezésre juttatni vagy elzárni mindörökre (s egy remek gyomorgörcs formájában újra találkozni vele).

Barik, legjobb barik...khmm!

Az emberi psziché ugyanis nincs felkészítve a direkt véleményekre. A legkeményebb támadásnak minősül, ha valaki kritikát fogalmaz meg velünk, a munkamódszereinkkel, viselkedésünkkel kapcsolatban, s ez olyan érzelmeket szülhet, amik akár a hírhedt "piros gombok" megnyomásához is vezethetnek a frusztrált elnököknél és elnöknőknél.
Valahogy mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az országok vezetői és képviselői is emberek. A körülöttük lévő iratkupacok, a névjegykártyáikon szereplő letaglózó pozíciók, a kapcsolatrendszerük miatt sokszor túldimenzionáljuk őket (hiszünk nekik a választásokkor, természetesnek vesszük előjogaikat, képüket még életükben a falakra aggatjuk), miközben nagyon sokszor (sőt még annál is többször) a szerencse, a megalkuvóképesség vagy a gátlástalanság éppúgy hozzájárul ahhoz, hogy olyan magas pozícióba jutottak, mint a valós emberi képességek (racionalitás és diplomáciai érzék, szakmai felkészültség, precizitás, felelősségérzet, bölcsesség, kiegyensúlyozottság, stb.).
Most pedig csodálkozunk, hogy Angela nem kreatív és lassú, az arabok egymást ugyanúgy utálják, mint a keresztényeket (vagy a keresztények egymást), hogy Silvio és Nicolas pofátlanul kihasználják hatalmukat és csajoznak ha köll, ha nem, s hogy Vlagyimir Vlagyimirovics egy lusta maffiafőnök. Most őszintén? Tényleg csodálkozunk? Egy nagy fenét! Inkább egy jóleső "naugye" érzés van bennünk, egy másik adag "tudtam én ezt"-tel karöltve.

csöpög a vaj

Így működik a világ, így működik a politika mióta az első majom a tudatára ébredt és elkezdte fájlalni a hátsóját, mert lepottyant fáról. Nincsenek született előjogok, és megszavazott bizalom, csak és kizárólag kiérdemelt tisztelet létezik. Ha pedig az úgy nevezett elit nem tud túllépni a saját gyengeségein és szembesülni a képességek hiányával, akkor legalább az "alattvalók" számára okoz néhány kellemes percet a "Meztelen a király" mese újra és újra visszatérő sztorija.

Egyébként meg tényleg annyira nehéz úgy élni, dolgozni, vezetni, írni és beszélni, hogy saját magunk és környezetünk számára hosszú távon is felvállalhatóak legyenek cselekedeteink?
/a kérdés megfogalmazója költő.../

Irritálódíj

Mr. Gazdasági Zseni (ránézésre is)

Most aztán nálam is elgurult a pöttyös labda rendesen...a kormánynak meg a gyógyszere. És igen, egy büdös kis kapitalista vagyok, aki addig befogja a száját, amíg nem hatolnak be a privát szférájába. Ezzel az új "nyugdíjmentő" (vagy elorozó) csomaggal viszont túlcsordult az a bizonyos pohár. Miattam lehet király Viktorból, és császár Paliból, leszarom, hogy kinek a kölkét ültetik a bársonyszékbe és hajlok rá, hogy önként elfordítsam a fejem, ha mutyipénzek tradicionális szétosztása folyik, de ezt a fajta arcátlanságot, amit most bejelentett az "engem néz, téged lát" balatoni majdnem-szembeszomszédom nem bírom szó (és akár tettek) nélkül hagyni.
Az ő szempontjukat persze megint értem. 20 év alatt a kedves politikai elit mindennel foglalkozott csak strukturális átalakítással nem. Túl sokan lógnak államnéni csecsbimbóin, miközben a gazdaság vézna tehenei képtelenek annyi bevételt termelni, amin akárcsak elvegetálhat 6-7 millió ember (gyerek, nyugdíjas, állami alkalmazott).
A nincs mibű' pedig két helyen jelentkezik. Egyrészt továbbra is kurva nehéz egyensúlyba hozni a költségvetésnek nevezett bűvészmutatványt: eltartani az állami szféra dolgozóit, közkiadásokat fedezni (önteni a pénzt a 4-es metró alagútjába, a MÁV-ba, képtelen összegekért épülő autópályákba), ünnepelni magukat, ezt a remek parlamentet és MNB felügyelőbizottsági elnököt fizetni. Másrészt meg fizetni a megállapított nyugdíjakat ugyanúgy, ahogy eddig is. Ehhez az isten pénze sem lenne elég, nemhogy a jelenleg meglévő források.

20 éve folyamatosan

Szeretett kabinetünk tehát kitalálta, hogy könnyen és gyorsan sok pénzhez jut. Méghozzá ahhoz a pénzhez, amit a rendszeren kívüliek rakosgattak egészen eddig magánnyugdíjpénztári befizetés néven. Először csak úgy nézett ki, Viktorka csupán kölcsönkéri a summát, és lesz lehetőség dönteni, hogy visszahúz-e a szívem az állami rendszerbe (egy frászt, még az OTP-t is azért hagytam ott mert állami szaga volt a bankfióknak). Most azonban aztat merték mondani az ő nemzeti érzelmektől felduzzadt szájukkal, hogy bizony maradhatok én kívülálló, de akkor a munkáltatómtól származó járulékomtól elbúcsúzhatok.
Első hallásra a reakcióm, az hogy "ilyet nem mondhattak!". Sőt még másodikra is ez, mert egyszerűen nem értem mi a fenének kell ezt ilyen nyakatekerten megfogalmazni ("aki a korábbi, kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján")?
Ha kell a pénzem, akkor gyertek kis mitugrászok, és vegyétek el úgy, hogy a szemembe néztek, miközben jól láthatóan a hónotok alatt egy Rákosi-képet szorongattok. Mondjátok, hogy "Einstand!" vagy "Adodide!". Mivel a társadalom része vagyok, nem tehetnék mást, mint adnám és nem kellene még adminisztrálnom sem. De hogy ezek az agyatlan barmok még úgy is próbálnak tenni, mintha lenne választási lehetőségem, és ezért még pluszban nekem kell majd nyilatkozgatnom tényleg vérlázító.

Igen, kezdj el azzal játszani!

Értem, hogy ha a 24%-os munkáltatói befizetést magamnál, vagy a nyugdíjalapban tartom, akkor a szüleimnek nem lesz miből fizetni a járulékát (mert öregedik a társadalom és mert az állam rossz gazda), de ezt újra és újra az én és még néhány millió dolgozó jövőjéből elvenni egyszerű beismerése a szakértelem hiányának és a gazdasági ötlettelenségnek. Így bizony bárki tud költségvetést írni, politizálni, beszari módon nem nyúlni semmihez, csak mutogatni hátra (Ők baszták el!), meg előre (Az Ő idejükben meg majd biztos jobb lesz, nem fog hiányozni ez a pénz, hidd el, haver!).
Eddig tartott a kétkedő lelkesedésem és bizalmam. Amit ma hallottunk az a tökéletes alkalmatlanság és pofátlanság bizonyítéka.
Viktorom Kádárom! Ez bizony elégtelen, elmehetsz a fenébe, és vidd magaddal a balfasz bagázsodat is!

Az igazi FÉRFI

Nehéz szavakba öntenem az indulatot, ami ennek a kifejezésnek kapcsán feltör belőlem. Egyrészt minden hülye luvnya forduljon szépen magába, és írjon iszonyatos gyorsan egy röpdolgozatot. A lap egyik oldalára 2 flekkes elemzést kérek az "igazi" férfi fogalmáról, majd fordítunk és 4 flekkben kifejtjük szépen, hogy mitől is lesz igazi férfi az a két lábon járó barom, aki igazán mindent elkövet a húspiacon való érvényesülésért, ergo milyen az az "igazi NŐ", aki az "igazi FÉRFI" táptalaja.

Na jó, csak kiadom magamból: Elmentek a jó büdös anyátokba kis picsák, akiknek fogalma sincs arról, hogy mennyiféle és fajta ember mászkál az utcákon. Micsoda értékhegyek vonszolják terhüket, miközben ti egyre-másra pláza-sablonok és búlvárhírek alapján keresitek a boldogságot. Hát egy nagy büdös lófaszt a seggetekbe, nem férfit az ágyatokba. Megérdemlitek, hogy olasz macsók tucatszámra gázoljanak át rajtatok, veletek kompenzálják érzelmi és testi impotenciájukat és rátok söpörjék a szénné szolizott bőrük lepergő darabkáit.

Azért merek ilyen hangot megütni, mert nem személyes indulat vezérel. Szerencsém van. Tökéletesen tudom, milyenek az igazi nők, és milyen csodálatos dolgokat lehet megélni a társaságukban. Megannyi tökéletes nővel volt már dolgom, aki mellett jó volt férfinak lenni. Ők azok, akik megadják az élethez való kedvet, akikkel lehet beszélgetni, kacérkodni, nevetni és csipkelődni, játszani és szeretkezni. Hogy milyenek ők?
Mi sem egyszerűbb ennél: szőkék, barnák, feketék, vörösek, alacsonyak és magasak, sőt középmagasak, szépszeműek és bandzsák, peckesek és púposak, kedvesek és agresszívek, közvetlenek és zárkózottak, vallásosak és ateisták, divatmániások és sportosak, elméletiek és gyakorlatiasak, egyszerűen szépek, okosak, elragadóak és egy dologban igencsak hasonlítanak: tudják hogy az "igazi FÉRFI" fogalma egy iszonyat nagy faszság.