Észlelés és valóság

Heuréka a dobozban

Mi tekintünk valóságnak, van-e egyetemes igazság? A világ amiben élünk, amit egyáltalán a világunknak tekintünk az nem nevezhető többnek, mint egy camera obscura. Mi bent ülünk a kis sötét szobánkban, és a kívülről érkező fény (illetve más ingerek) hatására a szobán belül kialakul az észlelés. És ebben a mondatban a "szobán belül" kifejezésen van a hangsúly. Mert szinte teljesen mindegy, hogy az észlelendő tárgy, személy vagy inger milyen objektív tulajdonságokkal rendelkezik, magát a beérkező információt képtelenek vagyunk asszociációk nélkül feldolgozni.
Hétköznapi nyelven ezt talán továbbgondolásnak a legegyszerűbb nevezni. Ha valaki beszél hozzánk, már az első pillanattól a kommunikáció részeihez tartoznak többek között a következők: a személy aktuális formai jellemzői, az időjárási körülmények, a helyszín hatása ránk, a személlyel való közös múlt vagy annak hiányának lenyomata elménkben, az általa kimondott szavak saját életünkre vonatkozó átkötései, aktuális egészségügyi állapotunk, rövidtávú terveink agyunk aktív zónájában, beszédének metakommunikációs rendszere és annak tudatos és tudatalatti megjelenése bennünk.
És ezeket szinte bit szintig lehetne bontani egyre kisebb és kisebb információegységekre. Belátható tehát rögtön két dolog: egyrészt az hogy egy hétköznapi beszélgetés micsoda elképesztő mennyiségű ingert indít el agysejtjeink között, s ennek feldolgozása, szűrése és összegzése ennyire rövid idő alatt ad némi képet szürkeállományunk teljesítőképességéről; másrészt pedig az hogy egy-egy minket érő hatást abszurd dolog csak és kizárólag abban a zárt környezetben értelmezni, amit akkor és ott aktuálisan valóságnak gondolunk (bár időről-időre megtesszük).
Mi a helyzet vajon a műszerekkel, és azzal amit mérnek a környezetünkkel kapcsolatban. Általánosságban kijelenthető, hogy a fizikai, biológiai, kémiai és matematikai fogalmak és tételek egységesebben számolnak be létezésünk közös jellemzőiről, és nagyon sokat segítenek továbblépni az észlelés bizonyos szintjein. Ám az általuk közvetített adatok előbb-utóbb egy emberi agyba jutnak, ahol megkezdődik a feldolgozásuk, s innentől szubjektívvé válnak ismét. Az információ-érzelem páros ilyen szempontból pont olyan mint az anyag-energia szétszakíthatatlan kapcsolata. Az információ érzelmeket szül (ihlet, motiváció, aktivitás, elhatározás stb.), amikből ismét információ születik (tudományos felfedezés, levél, beszéd, blogbejegyzés), s ezek továbbterjedve, újabb érzelmeket szülnek s újabb információcsomagok létrejöttét szolgálják vagy éppen gátolják.

Na, most akkor van vagy nincs? Tőled függ!

Nem létezik tehát objektív igazság az alkalmazott ismeretek területén (az elméleti síkon meg pláne), hiszen csak megállapodáson alapuló mérföldkövekhez tudjuk kötni magunkat. Ezekre mindenképpen szükségünk van civilizált létezésünkben, de balgaság lenne azt gondolni, hogy ami egyszer megismerésre került, abban nem rejtőznek további feltérképezetlen, felfedezésre váró információcsomagocskák. Főleg ha - visszakanyarodva mondandóm elejére - belátjuk, hogy alapvetően mi magunk vagyunk a felfedezők és a felfedezettek is. Mi fogadjuk be az új információt és bennünk kialakult hatás, az új ingerület és érzelem maga jelenti a felfedezést (Heuréka!), amit aztán megpróbálunk továbbadni embertársainknak, hogy ők is gazdagítsák rajtunk keresztül vagy önállóan saját belső világukat.