2010. november 24., szerda

Irritálódíj

Mr. Gazdasági Zseni (ránézésre is)
Most aztán nálam is elgurult a pöttyös labda rendesen...a kormánynak meg a gyógyszere. És igen, egy büdös kis kapitalista vagyok, aki addig befogja a száját, amíg nem hatolnak be a privát szférájába. Ezzel az új "nyugdíjmentő" (vagy elorozó) csomaggal viszont túlcsordult az a bizonyos pohár. Miattam lehet király Viktorból, és császár Paliból, leszarom, hogy kinek a kölkét ültetik a bársonyszékbe és hajlok rá, hogy önként elfordítsam a fejem, ha mutyipénzek tradicionális szétosztása folyik, de ezt a fajta arcátlanságot, amit most bejelentett az "engem néz, téged lát" balatoni majdnem-szembeszomszédom nem bírom szó (és akár tettek) nélkül hagyni.
Az ő szempontjukat persze megint értem. 20 év alatt a kedves politikai elit mindennel foglalkozott csak strukturális átalakítással nem. Túl sokan lógnak államnéni csecsbimbóin, miközben a gazdaság vézna tehenei képtelenek annyi bevételt termelni, amin akárcsak elvegetálhat 6-7 millió ember (gyerek, nyugdíjas, állami alkalmazott).
A nincs mibű' pedig két helyen jelentkezik. Egyrészt továbbra is kurva nehéz egyensúlyba hozni a költségvetésnek nevezett bűvészmutatványt: eltartani az állami szféra dolgozóit, közkiadásokat fedezni (önteni a pénzt a 4-es metró alagútjába, a MÁV-ba, képtelen összegekért épülő autópályákba), ünnepelni magukat, ezt a remek parlamentet és MNB felügyelőbizottsági elnököt fizetni. Másrészt meg fizetni a megállapított nyugdíjakat ugyanúgy, ahogy eddig is. Ehhez az isten pénze sem lenne elég, nemhogy a jelenleg meglévő források.
20 éve folyamatosan
Szeretett kabinetünk tehát kitalálta, hogy könnyen és gyorsan sok pénzhez jut. Méghozzá ahhoz a pénzhez, amit a rendszeren kívüliek rakosgattak egészen eddig magánnyugdíjpénztári befizetés néven. Először csak úgy nézett ki, Viktorka csupán kölcsönkéri a summát, és lesz lehetőség dönteni, hogy visszahúz-e a szívem az állami rendszerbe (egy frászt, még az OTP-t is azért hagytam ott mert állami szaga volt a bankfióknak). Most azonban aztat merték mondani az ő nemzeti érzelmektől felduzzadt szájukkal, hogy bizony maradhatok én kívülálló, de akkor a munkáltatómtól származó járulékomtól elbúcsúzhatok.
Első hallásra a reakcióm, az hogy "ilyet nem mondhattak!". Sőt még másodikra is ez, mert egyszerűen nem értem mi a fenének kell ezt ilyen nyakatekerten megfogalmazni ("aki a korábbi, kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján")?
Ha kell a pénzem, akkor gyertek kis mitugrászok, és vegyétek el úgy, hogy a szemembe néztek, miközben jól láthatóan a hónotok alatt egy Rákosi-képet szorongattok. Mondjátok, hogy "Einstand!" vagy "Adodide!". Mivel a társadalom része vagyok, nem tehetnék mást, mint adnám és nem kellene még adminisztrálnom sem. De hogy ezek az agyatlan barmok még úgy is próbálnak tenni, mintha lenne választási lehetőségem, és ezért még pluszban nekem kell majd nyilatkozgatnom tényleg vérlázító.
Igen, kezdj el azzal játszani!
Értem, hogy ha a 24%-os munkáltatói befizetést magamnál, vagy a nyugdíjalapban tartom, akkor a szüleimnek nem lesz miből fizetni a járulékát (mert öregedik a társadalom és mert az állam rossz gazda), de ezt újra és újra az én és még néhány millió dolgozó jövőjéből elvenni egyszerű beismerése a szakértelem hiányának és a gazdasági ötlettelenségnek. Így bizony bárki tud költségvetést írni, politizálni, beszari módon nem nyúlni semmihez, csak mutogatni hátra (Ők baszták el!), meg előre (Az Ő idejükben meg majd biztos jobb lesz, nem fog hiányozni ez a pénz, hidd el, haver!).
Eddig tartott a kétkedő lelkesedésem és bizalmam. Amit ma hallottunk az a tökéletes alkalmatlanság és pofátlanság bizonyítéka.
Viktorom Kádárom! Ez bizony elégtelen, elmehetsz a fenébe, és vidd magaddal a balfasz bagázsodat is!

2 megjegyzés:

  1. hülye vagy te pajtás, mint a fajtád

    VálaszTörlés
  2. kár ezért koptatni a billentyűt, ott az "egyfrászt" csekbox a trolloknak.

    Viszont a "fajtád" jelző érdekelne.
    Segítek, melyikre gondolsz?
    - kommunista
    - zsidó
    - liberálbolsevik
    - nemzetáruló
    - vagy a véleményét vállaló, szabadgondolkodású

    Ezek között biztos van szimpatikus, megtisztelnél vele, ha ráböknél néhányra.

    VálaszTörlés