Miért is vagyunk szarul?

A válasz pofonegyszerű: a megfelelő vagy elvárt ingerek hiánya.
Nem az a bajunk, hogy egyedül vagyunk sokkal inkább zavar tudat alatt, hogy agyunknak van ideje foglalkozni ezzel a ténnyel. A környezetből érkező, számunkra fontos minőségi ingerek meghatározzák az agy mindennapi tevékenységét.
Ha folyamatosan le van kötve a szürkeállomány, és a beérkező információk jól vannak összekanalazva, akkor a helyzetünktől függetlenül elégedettség érzés fog el bennünket. Ha ingerszegény a környezet, automatikusan a negatív érzések törnek fel nagyobb hatásfokkal.
Pontosan emiatt veszélyes a manapság érzékelhető elidegenedés az emberek között, ami ráadásul egy öngerjesztő folyamat: Szarul érezzük magunkat, mert nem úgy alakul az életünk, ahogy szeretnénk (munka, szerelem, család, politika stb.). Emiatt nincs kedvünk kimozdulni sem otthonról. Sőt a szenvedésünk úgy leköt minket, hogy még a normális emberi kommunikációt is hanyagoljuk. Nem válaszolunk barátaink megkeresésére, inkább a munkába menekülünk, megszokjuk hogy ez a normális tudatállapotunk. Ettől aztán még inkább ingerszegény lesz a környezetünk, hiszen egyre többen adják fel az ingerforrás szerepet s próbálnak befelé fordulva megtalálni a boldogságukat.
A probléma csupán azzal van, hogy az ember társas lény. Többek között ez segített lejönni a fáról és olyan ragadozóvá válni, akit nem fal fel az első medve, hiszen csoportban vadászik. A felvilágosult és civilizált társadalmak viszont egyre inkább bezárkóznak és depressziógyanús légkörben töltik mindennapjaikat. Hiányolják az ingereket, s elfogadják, hogy ez a normális, ahelyett hogy erőt vennének magukon, és ingerforrásként kezdenének el működni.
Valóban nehéz néha kirobbanni a fotelból, és szarni a főnök utasítására, de egy idő után minden erőfeszítés busásan megtérül(ne).
Egyre lejjebb kerülünk a lejtőn, egyre inkább fokozódik a csőlátásunk, egyre fantáziátlanabbak vagyunk, s ezt egyre kevésbé ismerjük be. Jó lenne ragadni néhány zsírkrétát, és vinni egy kis színt nem csak magunk, de mások életébe is.