Durva élmény ez, főleg látva a sok öntudattal vastagon leöntött lovagot meg lovaginát. Indulat az van, belátás, vagy a helyzetek időben való átlátása és kitérő manőver eszközölése az nincs. Hogy arról már ne is beszéljek, milyen szinten van a közöny.
Okolni persze könnyebb, mint felébredni, tükörbe nézni és egy "ja ezt eddig szarul csináltam, jogos!" kíséretében változtatni. Pedig lenne min.
Egyelőre azonban bambulás van. Az oldalról jövő kerékpáros láthatatlan, és különben is lopakodik, szarjunk rá. Az 5 méteres járdát lehetőleg már ketten foglaljuk el tökéletesen hermetikusan. Parkoljunk a biciklisávban, sőt nyissuk rá minél többször a másikra az ajtónkat, hátha egyszer nem tud megállni. Foglalkozzunk a toalettünkkel, ne azzal, hogy elinduljunk a zöld lámpánál. Ne is vegyük észre, hogy más is szeretne közlekedni. Hagyjuk figyelmen kívül a táblákat és egyébként a külvilágot úgy ahogy van.
Tegyünk magasról a környezetre amiben fuldoklunk (más élőlényekkel együtt). Ne foglalkozzunk a politikával mélységeiben, elég csak a hergelésre nyitottnak lenni. Fogysszunk minél több szart akárki, akármit mond is. Ne érdekeljen a korrupció meg az évtizedek őta életképtelen, de lélegeztetőgépen tartott állami szféra (ha már benne dolgozom, biztos csak jó lehet).
Jó is ez a zen állapot, olyan kis kellemes. Kissé önző az igaz, na de elvagyunk már így vagy 1000 éve, eddig is volt valahogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése