Az vagyok, akinek látsz engem (?)

Értekezzünk kicsit a szerepekről! Életünk során megannyi dolog egyengeti az utunk, s ezek mindegyike kihatással van arra, hogy egy közösségben, családban, munkacsoportban vagy kapcsolatban milyen szerepet veszünk fel, milyen szerep jut nekünk osztályrészül.
Ezt a status quo-t azt hiszem sokszor alábecsüljük, létezését nem tartjuk szem előtt. Azt gondoljuk, hogy igen, mi most azzal az emberrel beszélünk, akit már olyan régóta ismerünk, akinek szimpatikus vagy ellenszenves a személyisége, aki a megszokott stílusát hozza.
Viszont egyre többször szembesülök azzal, hogy az egyszer kialakult szerep, micsoda elképesztő gátat jelent az emberi kapcsolatok fejlődésében.
Személyiségünk illetve attitűdünk nem állandó (az előző jobban az utóbbi egyáltalán nem). Életünk eseményei folyamatosan változtatnak. Az új ingerek, új reakciókat, új idegkapcsolatokat hoznak létre. (Szeretném hinni, hogy ezt nevezzük érésnek / bölcsülésnek, de azért vannak ellenpéldák is, és képesek vagyunk rövid távon elhülyülni is.)
Egy új szerep azonban csak akkor tud igazán kialakulni, ha mi magunk képesek vagyunk kőműves módjára az alapoktól felfalazni, megformálni. Erre leginkább új társaságokban van lehetőség, mert a régi kapcsolatok sokszor egyszerűen képtelenek feldolgozni a változást, és inkább zavarként élik meg az új személyiségjegyeket.
Ez pont olyan, mint amikor valamilyen véletlen folytán baracklevet akarunk inni, de narancslé kerül a poharunkba. Jól tudjuk, milyen a baracklé, várjuk az édes, harmonikus ízt, a kellemes aromát, de a beérkező ingerek valami savanyú, szájösszerántó izéről szólnak. Megzavarodunk. Első gondolatunk a romlott baracklé. Már-már a hányinger kerülget minket, kiköpnénk, de azért ilyet mégsem csinál kultúrember. Aztán persze gyorsan rájövünk, hogy ezt az ízt legalább annyira szeretjük, mint az elvártat, csak éppen rosszkor volt rossz helyen, és nem erre számítottunk.
A fenti példa ott sántít kicsit, hogy mindannyian tudjuk, milyen is a narancslé, s ezért gyorsan tudunk kapcsolni, ha a figyelmetlen pincér rosszul szolgál ki. Egy ismerős attitűdjének, személyiségének megváltozásakor azonban nem igazán szoktunk azon tanakodni, hogy vajon kivé formálódott emberünk. Fogjuk az eddig megismert szerepét és rápakoljuk az új viselkedésjegyeket, s a végén még nyakon is öntjük egy jó adag saját véleménnyel, kritikával.
Ennek hosszú távon általában az lesz a következménye, hogy a változó fél olyan közeget keres magának, ahol képes új szerepét kiterjeszteni, s ezzel párhuzamosan szépen-lassan leépíti az előző szerepét determináló, változását feldolgozni képtelen kapcsolatait.
Rengeteg barátság és párkapcsolat bukik meg ezen, amiket egy kicsivel nagyobb nyitottsággal, elfogadással, érdeklődéssel és megértéssel meg lehetne menteni. Na meg beszélgetni sem árt néha komolyabb, személyes dolgokról.