Valójában nem is ez a baj, hiszen sem sportban, sem munkában nem lehetünk folyamatosan toppon. Ami jobban zavar, hogy csak pár nap elteltével jön a felismerés, hogy ez bizony hiba volt, nem így kellett volna, vagy valami más úton előbb jutottam volna el a célomig (illetve lehet sikerült volna a csúcsra jutni).
Idegesítő dolog, hogy a tüköreffektus egyik szélsősége sem működőképes. Ha nagyon közel vagyok egy-egy témához (barátok, hobbi, művészetek, punci stb.), akkor nagy eséllyel rövid távon nem működik a racionalitás, viszont marha jól tudom magam érezni, ha összejönnek a dolgok.
Helikopter üzemmódban, mindig tisztán látom a körülményeket, az erővonalakat és a lehetőségeket, de kurvára hidegen hagy a siker, pénz, csillogás.
A bajt még tetézi, hogy abból a fajtából származom, akinek babszem van a seggében, és nagyon nehezen bírom a várakozást. Ha ehhez még hozzátesszük a lelkesedést, amit az érzelmi érintettség okoz, kapitális baklövéseket és késői felismeréseket kapunk eredőként.
Most már csak az a kérdés, hogy ez vajon mindig így lesz, vagy egyszercsak megérik bennem a bölcs Zen mester és képes leszek akkor is hideg fejjel gondolkodni, ha éppen valaki pisztolyt tart a fejemhez (vagy inkább valamelyik szeretteméhez)? Vagy ideje elfogadnom, hogy Taz néha előtör belőlem, és akkor bepörgök szétzavarva az erdő vadjait, kárt téve a környezetemben meg magamban is?
2010. április 6., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése