"Péter, eszed legyen!"

Előbb olvasd ezt:
http://koczianpeter.blog.hu/2010/04/14/szerbusz_viktor

Kóczián tevékenységével kapcsolatban folyamatosan ingadozom. Az elején nem szerettem, HírTV-s izgágaságát. Aztán amikor kegyvesztett lett, elkezdett érdekesebben megnyilvánulni. Néha már érdeklődve figyeltem rá. Ám valahogy mindig sikerült kívül kerülnie a látókörömből. Most sem fedeztem volna fel, ha nem kerül ki a fenti poszt az Index címlapjára, és nem indítja el bennem a vezérhangyát. Nem is konkrétan vele vagy Viktorral kapcsolatban, hanem a tekintélyelvű társadalmi normák vonatkozásában.

Első körben azt szeretném leszögezni, hogy hányingerem van az ilyen elemzésektől. Már maga a stílus és a szóhasználat is túlbonyolított, okoskodó, de a tartalom egyenesen baromság. Valahol középúton van Nostradamus jóslatainak elemzése és a multinacionális bullshitelés között.
Akármennyire fontos is, számomra nincs különösebben hírértéke, hogy két max 10 év korkülönbséggel bíró férfiú letegezte egymást. Komálom a forma és tartalom egységét - valószínűleg mert sosem voltam jó színész a köznapi életben (színpadon még nem próbáltam) - éppen ezért, ha valóban igaz, hogy a leendő miniszterelnök aszerint váltogatja kabátját, hogy épp kivel és milyen közegben beszél, az számomra nem a zsenialitás, sokkal inkább a lelki szegénység, az eredetiség teljes hiányának bizonyítéka.
Tévedés ne essék, teljes mértékig tisztában vagyok vele, hogy hazánkban (sőt a világ legtöbb országában) mennyire fontos ez a fajta személyes- és tömegmanipuláció. Ettől függetlenül, az ehhez hasonló elemzések kapcsán, csak kitör belőlem a kérdés: "Ezek ennyire ráérnek?" Valóban fontosabb a stílus farigcsálása, mint a szándék és akarat tettekkel való igazolása.
Felötlik bennem Churchill és számos nagy politikus képe. Mindegyiknek egyértelműen meghatározott személyisége volt ami vagy illeszkedett a kor elvárásaiba, vagy nem. De Sir Winstonról még sosem olvastam olyat, hogy egyszer nyájas, egyszer meg karakán és harcias volt. Sokkal inkább volt rá jellemző, hogy akkor beszélt, ha kellett, viszont akkor szenvedélyesen, erőteljesen, ellentmondást nem tűrően. Ki is verte a nácikat szeretett szigetországából. S igaz, hogy a veszély elmúltával saját pártja parkolópályára tette, de történelmi szerepe elsikkadt volna, ha nem áll mindenkor egyenes gerinccel (és ebbe még egy politikai oldalváltás is belefér!) hívei, ellenfelei és nemzete elé.

Nem tagadom, más ma már a világ, és minden a manipulációról, a játékról szól. De a tekintély számomra nem egy olyan tulajdonság, amivel születik az ember. Már többeknek kifejtettem, hogy nem értek egyet a született előjogokkal. Nem azért szeretem a szüleim, mert ebbe a családba pottyantam, hanem azért mert szeretettel és komoly erőfeszítésekkel megadták számomra a normális gyermekkor lehetőségét, és olyan értékrendet kaptam tőlük, amivel képes vagyok érvényesülni. Szeretem őket azért amilyenek, ahogy viselkednek, nem azért mert belémverték a tiszteletet.
És így érzek mindenkivel kapcsolatban. Számomra egy pápa, egy miniszterelnök, egy rektor, egy tábornok mindaddig kérdéses értéket képvisel, amíg nem bizonyítja valamivel rátermettségét, egészséges világnézetét, őszinte szándékait. Nyilvánvaló, hogy mindez szubjektív, de azt hiszem a harmadik X-en túl már képes vagyok értékelni az velem ellentétes, de logikusan felépített gondolatokat, a határozottan javító szándékú tetteket. Ez számít. Nem a hatalom, a manipuláció, pláne nem ezek tömjénes elemzése.
Viktor, bizonyíts!
Péter, eszed legyen!